1944 éve, 79. augusztus 24-25-én a Vezúv kitörése egy nap alatt elpusztította a 11 ezer fős Pompeii virágzó városát. Pompeii végóráit ifjabb Plinius történetírói munkájából ismerjük: „Csak a férfiak üvöltését és a nők és gyermekek sikítozását hallottam. Az emberek a szüleik, gyermekeik vagy hitvesük után kiáltoztak…”
Az első figyelmeztetés 79. augusztus 24-én kora hajnalban (egyes kutatások szerint elképzelhető, hogy a katasztrófa ősszel következett be) érkezett: a hétszáz éves múlttal bíró itáliai Pompeii kikötővárosában az emberek arra ébredtek, hogy házaik rázkódni kezdtek.
Ezután egy újabb, kisebb földrengés sújtotta a Nápolyi-öbölben fekvő nagy kikötővárost. A több mint 11 ezer lakos többsége mégis nyugodtan aludt tovább. Ebédidőben hatalmas robajjal remegett meg a föld, még a legnagyobb épületek is meginogtak.
Rögtön ezután Pompeii hüledező lakói szeme láttára a körülbelül 10 kilométerre északra fekvő Vezúv hatalmas hamu- és tajtékkőoszlopot lövellt ki magából. Lassan elsötétedett az ég. Hamu, habkő és törmelék záporozott Pompeii házaira és rémült lakosaira.
Egy izzó hamuból és tajtékkőből álló felhő jelent meg az égen, amelyet a Vezúv közel 1000 km/órás sebességgel lövellt ki magából. Másodpercenként hozzávetőlegesen 10 ezer tonna vulkanikus anyag került a levegőbe.
A kitörés után néhány perccel a hamu és a törmelék már egy gigantikus, 15 kilométer magas oszlopot formált. A hamu és a könnyű habkő egy részét a szél dél felé fújta, ahonnan Pompeiire hullt. A nap eltűnt. A rémült lakosság vesztére a házakban keresett menedéket.
Karl Pavlovics Brjullov festménye Pompeji utolsó napjáról
A kezdeti pánik után délután már kétségbeesett emberek ezrei kezdtek menekülni. Fejüket párnákkal, edényekkel és kosarakkal védve rohantak az utcán és gázoltak a térdig érő hamurétegben a városkapu felé. A régészeti kutatások megmutatták, hogy sokan a lehullott kövek és tetőcserepek alatt lelték halálukat. Nem jártak jobban a házakba elbújók sem, ők általában megfulladtak, akik pedig végső kétségbeesésükben ki akartak törni koporsójukból, már esélyük sem volt, hiszen a lehulló törmelék eltorlaszolta a kijáratokat.
A Vezúv időközben másodpercenként legalább 100 ezer tonna hamut és követ lövellt ki magából, és az ezekből álló oszlop már 30 kilométer magasra nőtt a levegőben, így a közelben állomásozó flotta sem merte megkockáztatni az öngyilkossággal felérő mentőakciót. Estére a házak többsége a rájuk nehezedő nyomás miatt beomlott, halálra zúzva a még életben maradottakat.
Vulkáni hamuval betemetett áldozatok (kép forrása: Wikipédia/ Lancevortex/ CC BY-SA 3.0)
Hajnali egykor megindult a hegyről a körülbelül 100 km/órás sebességű, forró hamuból, izzó törmelékből és mérgező gázokból álló, közel 800 Celsius-fokos hőmérsékletű törmeléklavina (piroklaszt). Pompeiit másnap reggel 6.30 és 7.00 között érte el az első lavina. A kegyelemdöfés másfél órával később érkezett: a hamuoszlop, amelyet a Vezúv lövellt ki magából, hirtelen összeomlott és egy minden korábbinál nagyobb és erősebb lavinává alakult, amely szédítő sebességgel hömpölygött le a hegyoldalon, egyenesen Pompeii felé. Az izzó hamu a házakba tört ajtón, ablakon, réseken és lyukakon át, és megölte a hátramaradottakat.
Hat lavinafolyam tört ki a Vezúvból, és ezekkel összesen 9 milliárd tonna vulkanikus anyag szóródott szét a Nápolyi-öböl területén. Mikor a vulkán végül lecsillapodott, a sárlavinát is átélő Herculaneumot 25 méter vastag hamu- és kőréteg, Pompeiit pedig 4 méteres törmelék temette be. A Vezúv körüli táj teljesen elpusztult. A katasztrófafilmbe illő jeleneteket nagyrészt az eseményektől mintegy 30 kilométerre tartózkodó, 18 éves ifjabb Pliniusnak köszönhetően ismeri az utókor.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
