Izraelben a hadsereg lelőtt egy Szíria felől érkező azonosítatlan repülőgépet

Izraelben a hadsereg lelőtt egy Szíria felől érkező azonosítatlan repülőgépet

Az izraeli hadsereg hétfőre virradóra bejelentette, hogy lelőtt egy azonosítatlan repülőgépet, mely Szíria felől hatolt az ország légterébe.

A fegyveres erők közleménye szerint az éjszaka folyamán észlelt repülőgép nem jelentett veszélyt.

A hadsereg vizsgálja Irán esetleges érintettségét – idézte a Háárec című izraeli napilap a közleményt.

Hírdetés

A The Jerusalem Post című napilap azt közölte, a repülőgépet egy lakatlan területen lőtték le, az észak-izraeli Hula-völgynél, a maradványokat vizsgálják.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők és a libanoni Hezbollah állásaira. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet szerint Izrael csak márciusban hat légicsapást hajtott végre szíriai területen.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »