Íme, a Magyar Szövetség kongresszus utáni politikai nyilatkozata

Íme, a Magyar Szövetség kongresszus utáni politikai nyilatkozata

Szombaton országos kongresszust tartott a Szövetség, ahol a párt nevét Magyar Szövetségre választották, Forró Krisztián országos elnököt megerősítették tisztségében, Gyimesi Györgyöt alelnöknek választották, Orosz Örs pedig Mózes Szabolcs helyett lehetett alelnök. Változott az alapszabály, állítólag rugalmasabban reagáló és aktívabb párt lesz a Szövetségből. A kongresszus rábólintott Forró Krisztián jelölésére is a jövőre esedékes köztársasági elnök választásokon.

áll a nyilatkozat választási eredményeket elemző részében. A kormány és a kormányprogram kapcsán a következő álláspontot képviseli a MSZ:

„Csalódással vettük tudomásul az új kormány programját. A kabinet semmilyen vállalást nem tett a kisebbségi jogok terén, így nem számol a korábbi kormányok programjában szereplő kisebbségi törvény megalkotásával és a Kisebbségi Hivatal felállításával sem. A magyar közösség megmaradása és fejlődése szempontjából kiemelten fontos az anyanyelvi oktatás és a kultúra fejlesztése, a kormányprogram ezeken a területeken sem tartalmaz semmilyen vállalást. A Kisebbségi Kulturális Alappal kapcsolatban elvárjuk, hogy a kormány az előrevetített minisztériumi-politikai beavatkozás helyett a kisebbségi közösségek választott képviselőinek súlyát erősítse! A magyarság számának és arányának folyamatos csökkenése mutatja, hogy közösségünk számára kevés a status quo, aktív jogbővítésre van szükségünk. (…) Az új kormánytól elvárjuk, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás politikai befolyásoktól mentes legyen!”

Hírdetés

A párt nyilatkozatában kijelenti, elvárja a kormánytól, hogy

A nemzetközi konfliktusok kapcsán az MSZ elítélte a nyugat-európai Hamasz és palesztinpárti tüntetéseken elhangzó antiszemita jelszavak megjelenését. Az orosz-ukrán háború kapcsán pedig a béketárgyalásokat sürget a párt, „nemzetközi részvétellel”.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »