Hősies helytállás a bajban – A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkájáról az ukrán határ mellett

Hősies helytállás a bajban – A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkájáról az ukrán határ mellett

Az orosz invázió kezdete, február 24-e óta több mint 150 ezer ember menekült át Magyarországra Ukrajnából; humanitárius megsegítésüket a segélyszervezetek végzik. A munkában részt vesz a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász is. P. Tóth Nóra riportját olvashatják.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársaival az orosz-ukrán háború hetedik napján beszélgetünk a határnál, Barabáson, valamint az egyházmegyei karitászközpontban, a nyíregyházi Szent Miklós-házban. A „hazai görög csapatban” többen is munkálkodnak, négyen a háttérben segítenek, ketten a „frontvonalban” szolgálnak több mint egy hete. Oláh Tamás, az egyházmegyei karitász igazgatója egészen a kezdetektől mutatja be azt a mérhetetlen munkát, amelyet ezalatt az idő alatt végeztek.

A szemein látom, hogy nagyon fáradt. Keveset alszik; körülbelül napi kétszáz(!) telefonhívást bonyolít, koordinálja az embereket, fogadja és szállítja a felszerelést, az adományokat és utazik. Nincs „munkaidő vége” vagy hétvégi kikapcsolódás, ő és munkatársa, Pásztor Gergely élete az elmúlt néhány napban gyökeresen megváltozott.

Mindkettejüket elborzasztja mindaz, ami Ukrajnában történik, de keseregni igazán nincs idejük. Helyette teszik a dolgukat.

A barabási fogadópontnál pakolnak, osztanak, beszélnek, regisztrálnak, várnak, tolmácsolnak, könnyeket törölnek, mosolyognak és vigasztalnak a piros felsőbe öltözött munkatársak és önkéntesek. Vannak köztük magánszemélyek (magyarok és külföldről érkezettek), valamint a karitász valamely csoportjának tagjai. Csütörtökön tizenöt fő érkezett a Nyírturai Görögkatolikus Egyházközségben működő karitászcsoportból (nyírturai és nyírbogdányi hívek Szabados Viktor atyával), illetve jelen vannak az országos karitász vezetőségéből és a római katolikus egyházmegyék karitász-munkatársai közül is sokan.

Jól működő rendszerben váltják egymást a Máriapócsról, Nyírkátáról, Tuzsérról vagy épp Nyírturáról érkezők. Görögkatolikus lelkipásztorok – a környéken szolgáló atyák, parókusok – is segítenek, amiben kell.

És segíteni mindig kell valakinek: ha új emberek érkeznek a határátkelő felől, megkérdezik őket, mire van szükségük, hiszen az érkezők csupán egy-két bőrönddel, táskával jönnek, így próbálják átmenekíteni életüket egy békésebb, biztonságosabb világba. Van, aki fuvart ajánl nekik, van, aki szállást, van, aki elbeszélget velük, tolmács áll rendelkezésükre, hogy gördülékeny lehessen a kommunikáció.

S ha felmerül valamilyen igény a menekültek részéről, a karitászos munkatársak, önkéntesek igyekeznek azonnal megoldani. Pásztor Gergely például a majd’ százharmincezer tagot számláló „Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja)” Facebook-csoport által is. Minden követ megmozgatnak az online és offline térben, hogy a segítségkérés eljusson a megfelelő emberhez, aki felajánlásával megoldhatja a felmerülő problémát: fuvart Budapestre, vagy onnan tovább, szállást az ország számtalan városában, munkalehetőséget vagy külföldi utazást, transzportot a reptérig, segítséget a papírokkal.

Mások a karitászközpontban segítenek: a nyírszőlősi hívek a beérkezett ruhaneműt, élelmiszert válogatják, szortírozzák. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központja, a Szent Miklós-ház nagy forgalmat bonyolított az elmúlt tíz napban. Ami felajánlás beérkezik, szinte azonnal szállítják a határhoz a fogadópontba, vagy a kárpátaljai karitászon, papokon keresztül a határon túlra. Ott a belső Ukrajnából menekülőknek készítenek meleg ételt, s ebből látják el a Kárpátalján egyedül maradt embereket.

Hírdetés

Több mint százötvenezer ember érkezett már Ukrajnából Magyarországra az öt határátkelő településen vagy a zöldhatáron keresztül. A humanitárius segítség minden helyszínen más-más egyházi segélyszervezettől érkezik. A Katolikus Karitász Barabásra települt ki, ahol az első két napon a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hálózatára támaszkodva indulhatott el a munka. Az országos karitászközpontból már péntek este megérkezett az első villámsegély az egyházmegye raktárába, mellyel rászorulókat segítették.

Azóta többek között Győrből, Szegedről az egyházmegyei karitászoktól és az ország szinte minden részéből magánszemélyektől és cégektől érkeztek felajánlások, sőt Hamburgból is hoztak adományokat. A nyíregyházi Szent Miklós-ház egyfajta „belső” raktár, innen viszik tovább a határra a rengeteg felajánlást.

A barabási fogadóponthoz egymás után érkeznek a megpakolt kisbuszok, személyautók: intézmények, politikusok, magánemberek is úgy gondolják, most kell kitárni szívünket. Ahogy megáll egy autó a barabási kultúrház kapuja előtt, az ott lévők mennek, segítenek, pakolnak, hálálkodnak.

Egy-két magyar szót is hallani a ház udvarán nyugodtan várakozók között, de egyre többször felhangzik a kiáltás: „Tolmács!” S mikor megindul a kommunikáció a menekültek és fogadók között szívbemarkoló történetek, sorsok rajzolódnak, ki, és „látszik rajtuk a kiszolgáltatottság” – mondja Oláh Tamás. Valóban így van, türelemmel viselik a helyzetet, de a bizonytalanság, a védtelenség és kilátástalanság kiül az arcokra.

A Katolikus Karitász és a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a maga eszközeivel és szeretettel, kitartással igyekszik némi vigaszt nyújtani a háború elől menekülőknek. Köszönet nekik érte!

*

A Nyíregyházi Egyházmegye parókiái, intézményei önkéntesei és adakozói egy emberként álltak az ügy mellé felajánlásukkal, munkájukkal. Az egyházmegye honlapján Emberségből példát címmel sorozat indult, melyben egy-egy történeten keresztül, a teljesség igénye nélkül bemutatják, hogyan zajlik a segítségnyújtás.

A Nyíregyházi Egyházmegye podcast-csatornáján is meg lehet hallgatni néhány beszélgetést – a legutóbbi részben Oláh Tamással, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a vezetőjével beszélgetett P. Tóth Nóra.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »