Homoszexuálisokat áldoztatnának egyes német papok – vajon megtehetik kánonjogi következmények nélkül?

Homoszexuálisokat áldoztatnának egyes német papok – vajon megtehetik kánonjogi következmények nélkül?

A Vatikán állásfoglalása ellenére Németországban a Katolikus Egyház progresszív szárnyát képviselő papok megáldják az azonos nemű élettársi kapcsolatban élőket. Körülbelül száz németországi templomban osztanak majd áldást ezen a héten, írja a Telex, nyilván nagy megelégedettségükre. Azonban érdemes körüljárni: ezt vajon megtehetik?

A vatikáni Hittani Kongregáció márciusban fogadta el azt a dokumentumot, mely szerint a katolikus papok nem áldhatják meg az azonos nemű élettársi kapcsolatban élőket, mert az indoklás szerint Isten nem áldhatja meg a bűnt. Ezzel a nézettel megy most szembe több németországi pap.

A dokumentum élénk vitát váltott ki a német egyházon belül is, a konzervatív és a progresszív szárny között pattanásig feszült a helyzet, néhányan már egyházszakadástól is tartanak. A progresszívek képviselői szerint érdemes felülvizsgálni az egyház homoszexualitással kapcsolatos álláspontját – reménykedik a szélsőliberális portál.

Megkérdeztük Szász Péter apologétát, a Depositum katolikus hitvédelmi oldal főszerkesztőjét, mit gondol a jelenségről.

– Nem az a lényeges számomra, én mit gondolok, hanem az, amit az Isten gondol erről, s amit kinyilatkoztatott, és az Anyaszentegyházon keresztül tévedhetetlenül: égbekiáltó bűn pártolása – jelentette ki Szász.

Hírdetés

Arról is érdeklődtünk, kánonjogilag ennek milyen következményei lehetnek. Elmondta, aki hívés végett előterjesztett tételes igazságot az erkölcs területén katolikusként makacsul tagad, az alaki eretnek, és kiközösítéssel sújtandó az Egyházi Törvénykönyv 1364. kánona szerint. Ha ez – bármilyen sajnálatos egyházpolitikai okból – nem is következik be, akkor is az illető megszűnik tartalmilag katolikusnak lenni.

– Legjobb ismereteim szerint a hitehagyó liberalizációnak ez foka még nem érte el a klérust, így – egyelőre – nem kell tartani ilyentől – nyilatkozta azon kérdésünkre, Magyarországon kell-e tartanunk hasonlótól.

Mindazonáltal úgy látja, az Egyház válsága a hit válsága. De hozzáfűzte, az Egyházat azonban mi, laikusok is alkotjuk.

Gondolatait így zárta:

A keresztségből kifolyólag kötelességünk kiállni az evangéliumi igazság mellett. Meg kell tanulnunk az evangéliumi tiszta egyszerűség szerint gondolkodni, beszélni és cselekedni. Szavunk legyen: igen, igen, nem, nem. A feketét feketének, a fehéret fehérnek mondjuk! A jót jónak, a gonoszt gonosznak nevezzük! A bűnt bűnnek (nem pedig „haladásnak”, vagy „felszabadításnak”), az erényt erénynek hirdessük! Szeretettel, de mindig ki kell állni az isteni igazságért.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »