Hőhullám: ismét életbe lépteti a vörös kódot a Belügyminisztérium

Hőhullám: ismét életbe lépteti a vörös kódot a Belügyminisztérium

Súlyosbodik az aszály, ezért a vízügy országosan összehangolja a vízhiány elleni készültséget – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint reggel 8 órától a vízhiány elleni védekezési készültség keretében megkezdte működését a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT). Azt írták, 

Magyarországon súlyos aszály uralkodik, amely az előrejelzések szerint a hét végére várhatóan tovább nő; a tartósan vízhiányos időszak országosan március 21. óta tart.

Az Alföldön az öntöző- és kettős működésű csatornák teljes kapacitással üzemelnek. 

A rendkívüli öntözési kérelmek eddig soha nem tapasztalt nagyságrendben jelentkeznek 

– közölte az OVF.

A 12 vízügyi igazgatóságból már tíz területén rendeltek el vízhiány elleni készültségi fokozatot: jelenleg hét vízhiánykezelő körzetben elsőfokú, hét körzetben másodfokú, és 18-ban harmadfokú – azaz a legmagasabb – készültség van érvényben.

A csapadékmentes időjárás és a vízkészletek folyamatos csökkenése miatt a vízigények úgy nőttek, hogy azok kielégítését csak több vízügyi igazgatóság összehangolt működése mellett, térségi vízátvezetésekkel, adott esetben szivattyús vízpótlással lehet csak megoldani – közölte az OVF.

Hírdetés

Mivel a munka meghaladja a helyi védelemvezetők hatáskörét, az országos koordináció biztosítására Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, egyben az OMIT törzsvezetője szerda 8 órától elrendelte a vízhiány elleni készültségi működést. Ennek keretében az egyidejű, koncentrált vízhasználat elkerülése érdekében, az OMIT kezdeményezte az összehangolt, kiegyenlített vízkivételt az érintett igénylők bevonásával és öntözési menetrend kialakításával – áll az írásos összegzésben.

Vörös kódot léptettek életbe

A Belügyminisztérium eközben az MTI-vel közölte, 

csütörtök reggeltől hétfő estig ismét életbe lép a „vörös kód”.

Szerdai közleményükben azt írták, hogy – figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárási előrejelzésére és az országos tisztifőorvos hőségriasztására – csütörtökön 8 órától hétfőn 20 óráig kiadták a vörös kód figyelmeztetést a regionális diszpécserszolgálatokon keresztül.

Emlékeztettek, a vörös kódnak két fontos célja van: egyrészt felhívja a társadalom figyelmét a rendkívüli időjárási helyzetre, másrészt a speciális eljárásrend idején a szociális szektor minden intézményének – ellátási formájától, ellátási területétől és férőhelyszámától függetlenül – kötelező fogadnia az intézménybe érkező hajléktalant. A speciális eljárásrend idején a hajléktalanellátásban a legfontosabb feladat az élet és az egészség védelme, megőrzése.

A Belügyminisztérium kéri, hogy aki az extrém időjárási körülmények miatt segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, ahol a jelzés alapján azonnal tudnak intézkedni – olvasható a közleményben.

Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.

Az országos tisztifőorvos most szerdától szombat éjfélig rendelt el harmadfokú hőségriasztást. Az országos tisztifőorvos akkor rendeli el a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot. Legutóbb június 27-től rendelt el harmadfokú hőségriasztást a tisztifőorvos, ezzel párhuzamosan rendelte le a Belügyminisztérium is a vörös kódot. Akkor több mint egy hétig tartott a hőhullám.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »