Február 7-én reggel indult el a Katolikus Karitász mentőmissziója a Budapest Mentőszervezet együttműködésével a földrengés sújtotta Törökország déli részére. Időközben utánpótlás is érkezett a csapathoz, amelyet így már 31 fő és 6 keresőkutya alkot. Hatórás küzdelem után sikerült kimenteniük egy négy napig a romok közé szorult, 17 éves lányt.
A február 8-án, szerdán este Kahramanmarasba való megérkezésüket követően a keresőkutyás egységek az AFAD irányítása mellett azonnal bekapcsolódtak a túlélők utáni kutatásba. Azóta is több váltásban folyamatosan dolgoznak; esetenként párhuzamosan több rom átkutatásán is. Összesen tíz helyszínen folytatják a kutatást-mentést. Az egyik épületnél négy, a többi épületben több mint tíz elhunyt személyt találtak.
Február 9-én, csütörtökön este, helyi idő szerint 18 órakor találták meg a romok alatt a 17 éves lányt; kiszabadításáért azonnal megkezdődött a küzdelem. A törmelékek elzárták a sebesülthöz vezető utat, de mintegy hatórás mentési akció során sikerült kiemelni. Több mint 8 méter hosszú járaton tudták megközelíteni a lányt, akit még a romok alatt elkezdtek ellátni. Miután kiemelték, azonnal átadták a török mentőszolgálatnak.
A csapat 0–24 órában, váltásokban kutat a túlélők után, amelyre az idő múlásával egyre kevesebb esély lesz. A földrengést követő negyedik nap után már kisebb csodaként élik meg a mentésben résztvevők, ha sikerül kimenteni valakit.
A Katolikus Karitász országos központjában közben a humanitárius segítségnyújtást követő, hosszú távú segítségnyújtáson dolgoznak.
Több ezer ember vesztette el otthonát, családtagjait, megélhetését, akiknek nagy szükségük van most a nemzetközi összefogásra és humanitárius segélyszállítmányokra.
Forrás és fotó: Kartolikus Karitász
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »