Hatvan év után deportálták vissza Németországba az SS-őrt

Hatvan év után deportálták vissza Németországba az SS-őrt

Visszatért Németországba egy koncentrációs tábor egykori őre, aki több mint hatvan évig élt az Egyesült Államokban, ahonnan tavaly kiutasították – közölte a német szövetségi rendőrség egyik szóvivője.

A 95 éves Friedrich Karl Bergert egyelőre nem tartóztatták le, de a rendőrség kihallgatta, miután megérkezett a frankfurti repülőtérre. Egy memphisi bíróság tavaly februárban úgy döntött, hogy Bergert ki kell toloncolni, mert az észak-németországi Celle városában vizsgálatot indítottak ellene „háborús bűnök” elkövetésének gyanújával. A törvényszék azt próbálta kideríteni, hogy Berger részt vett-e „foglyok meggyilkolásában” a neuengammei táborhálózat őreként 1945-ben. A férfi azt állította, hogy néhány hétig őrzött ugyan rabokat a holland határhoz közeli Meppen térségében, de sem gyilkosságoknak, sem visszaéléseknek nem volt tanúja. Az ellene zajló eljárást végül terhelő bizonyíték híján decemberben megszüntették.

Hírdetés

A neuengammei táborhálózatot 1938-ban hozták létre. Összesen 106 ezer rendszerellenes személyt deportáltak a központi és a szatellit táborokba. Berger 1959 óta élt az egyesült államokbeli Tennessee-ben.

A férfi azt követően került a „nácivadász” nyomozók célkeresztjébe, hogy neve felbukkant a nemzetiszocialista időszakból korszakból származó dokumentumokon, amelyeket egy a Balti-tengerben elsüllyedt hajón találtak meg 1950-ben. Az elmúlt években több egykori német aggastyán ellen indítottak eljárást. A hónap elején az ügyészség egy százéves német férfi ellen emelt vádat, aki a vádlók szerint „3518 gyilkosságban működhetett közre”, amikor táborőrként tevékenykedett a sachsenhauseni koncentrációs táborban.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »