Nyitókép: SITA
Ha a parlament elnöke és a Hlas-SD vezetője, Peter Pellegrini úgy dönt, hogy indul az államfői posztért, minden bizonnyal számíthat a Smer-SD támogatására.
„Ez esetben nincs miért tétovázni, teljes erőnkkel támogatjuk őt”
– jelentette ki Robert Fico, miniszterlnök, a Smer vezetője a TASR-nek adott interjújában.
Megerősítette továbbá, hogy pártja így nem is mérlegeli saját jelölt indítását. Egyúttal várja Pellegrini döntését.
„Talán az elnökválasztás időpontjának bejelentésével együtt jelenti be döntését”
– jegyezte meg Fico. Pellegrini jelölésének támogatásában a miniszterelnök két értékrendben közeli párt logikus együttműködését látja.
„Ahogy mondtuk, hogy e két párt együttműködése a legjobb alap a kormány számára, úgy azt is mondom, hogy minden Smer szavazó számára javasolni fogjuk Peter Pellegrini megválasztását. Természetesen minden választónak magának kell meghoznia a végső döntést”
hangsúlyozta Fico.
A szlovák törvényhozás jelenlegi elnöke, Peter Pellegrini egyelőre nem erősítette meg, hogy indul-e az államfői posztért, ezt várhatóan januárban teszi meg.
Ivan Korčok és Ján Kubiš diplomaták és korábbi külügyminiszterek, valamint Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke már bejelentették indulási szándékukat. Forróról időközben kiderült, hogy választási kampányának logója nagyban hasonlít Barack Obama korábbi amerikai elnök 2008-as logójához.
Forró Krisztián (Magyar Szövetség) lenyúlta Barack Obama elnökjelölti logóját?
teraz.sk, Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »