Ha kedden bukik a kormány, Kollár a pártvezetőkkel Čaputovához megy

Ha kedden bukik a kormány, Kollár a pártvezetőkkel Čaputovához megy

Ha a parlament kedden (december 13-án) megvonná a bizalmat a kormánytól, akkor Boris Kollár házelnök (Sme rodina) azonnal felfüggesztené az ülést, összehívná a grémiumot, majd a vezető politikusokkal Zuzana Čaputová államfőhöz menne. Hozzátette, hogy ebben az esetben a költségvetésről már nem lenne szavazás.

Kollár szerint a szavazás vélhetően Miroslav Kollár frakción kívüli képviselőn fog múlni (egykor Za ľudí-s volt, ma a SPOLU elnöke, és részt vesz a most formálódó Dzurinda-féle pártban – a szerk.)

Azt is kifejtette, hogy egy esetleges SaS-nek tetsző kormányátszervezés lehetősége az OĽANO hajlandóságának függvénye.

Hírdetés

A sajtónak arról is beszélt, miért kérte Igor Matovičot, hogy nem szólaljon fel a bizatlmatlansági indítvány kapcsán a parlamentben:

“Nem rosszindulatból kértem. Nagyon kiélezettek most az indulatuk, és talán csak ártott volna. Igazat mondott volna arról, amit gondol, teljes mértékben egyetértettem volna vele, de jobb, ha nem eszkaláljuk mégjobban a helyzetet”

fogalmazott. Mi azért hozzátesszük, hogy Kollár is felszólalt még csütörtökön a plénum előtt, és az sem volt épp visszafogott szereplés. Beszéde egy pontján üvöltözve rótta fel a vele szemben ülő SaS-nek, hogy azért akarja megbuktatni a kormányt, mert az 200 eurót akar adni a családoknak gyerekenként.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »