Gyurcsány állítja össze a baloldal közös listáját

Gyurcsány állítja össze a baloldal közös listáját

Szájkosarat tettek Márki-Zay Péterre!

Szájkosarat tettek Márki-Zay Péterre!

Hiába kérte, nem lesz saját frakciója Márki-Zay Péternek, mert Gyurcsány Ferenc nem engedi – derült ki az ATV Egyenes beszéd című műsorából. Ezzel újra bebizonyosodott, hogy a baloldalon a DK elnöke a főnök, így nem a közös miniszterelnök-jelölt, hanem ő állítja össze a listát. Mindeközben kiderült az is, hogy új sajtófőnöke nem engedi Márki-Zaynak, hogy a neki felett kérdésekre válaszoljon.

 

Elengedte a hetedik frakció ötletét – ismerte el az ATV-ben Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje korábban azt mondta, ragaszkodik hozzá, hogy neki is legyen saját képviselőcsoportja, így az emberei is legyenek ott a közös listán, de Gyurcsány Ferenc ezt nem engedte. Hódmezővásárhely polgármestere szerint a baloldali pártok fele nem akarta a hetedik frakciót, ezt már jelezték neki „emelt hangon” és hivatalosan is – arra azonban nem tért ki, hogy ez pontosan mit jelent.

Az ATV-s szereplése után a Telex is megkereste Márki-Zayt, aki a portálnak megerősítette: reméli, hogy a pártok meggondolják magukat, „de az biztos, hogy részemről ezen sem fog múlni az ellenzéki egység”. Ezzel újra bebizonyosodott, hogy a baloldalon Gyurcsány a főnök, így a közös listát is ő állítja össze. 

Márki-Zay egyébként korábban is kénytelen volt beismerni, hogy miniszterelnök-jelöltként semmi ráhatása nincsen a baloldal közös listájára. Már tavaly, a második előválasztási vita alkalmával is elszólta magát, amikor arról kérdezték, hogy annak összeállításakor lesz-e bármilyen női kvóta. 

Hát, nálunk nincsen női kvóta ugyan, erről nem beszéltünk. A listát sem mi állítjuk össze

 – válaszolta hebegve-habogva. A műsorvezető ekkor megpróbált mentőövet dobni neki és újra feltette a kérdést. 

Hírdetés

Nincsen. Nem én vagyok, bocsánat, a listát nem én állítom össze

– ismételte meg Márki-Zay. Hódmezővásárhely polgármestere decemberen is arról panaszkodott a Szabad Európának, hogy a baloldali pártok negligálták kérését, és olyanokat is szerepeltetnek a listán, akiket ő nem szeretett volna ott látni. 

– A pártok azt ígérték, hogy figyelembe veszik a kéréseimet. Én elmondtam, de – amint látszik – nem mindig vették figyelembe. Néha felhívtak, megnyugtattak, hogy ez és ez sikerült, az nem került rá, mondom, szuper. Aztán meg más neveket látok, hogy rajta vannak 

– panaszkodott Márki-Zay, aki nem akarta megnevezni, hogy kikre gondol, csupán annyit jegyzett meg, hogy „nagyon sok nevet tudnék mondani”.

Márki-Zay Péter egyébként maga ismerte el kedden, hogy egyértelműen Gyurcsány Ferenc a főnök a baloldalon, az ő akarata érvényesül valamennyi kérdésben. Amikor ugyanis a Pesti TV riportere megkérdezte tőle, nem tart-e attól, hogy a DK elnöke leváltja őt egy adott pillanatban, Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta: „Le tud váltani biztosan”.  – Akkor mégiscsak ő mondja meg, hogy ki a kapitány? – faggatta tovább a riporter, mire Márki-Zay kijelentette: „Azt, hogy ki a kapitány, azt ő mondja meg”.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Havran Zoltán)

Szájkosarat tettek Márki-Zayra: Felettébb érdekes közjáték történt a baloldali pártok tegnapi közös sajtótájékoztatóján, amit a Fudan Egyetem ürügyén indított népszavazásról tartottak. A Telex beszámolója szerint a megjelent újságírók, így a portál munkatársa is szerették volna kérdezni Márki-Zayt a hetedik frakcióról. A miniszterelnök-jelölt erre azt mondta, válaszolna, de ezt új sajtófőnöke, Péterfi Judit nem engedi.

www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »