Győri önkéntes beszámolója az oltópontról: volt, aki munkáltatói nyomásra érkezett

Győri önkéntes beszámolója az oltópontról:    volt, aki munkáltatói nyomásra érkezett

„Az első oltásra érkezők többsége nem teljes meggyőződésből jött. Rövid elmondásukból úgy tűnt, inkább munkáltatói nyomásra döntöttek; sokan az ausztriai munkájuk miatt. Voltak páran, akiket a környezetük – elsősorban a család – győzött meg az oltás fontosságáról. Többen bizonytalanok voltak az utolsó pillanatig: vagy az oltással vagy az oltóanyaggal kapcsolatban, vagyis hogy melyik oltást válasszák”- számolt be a Győri Új Szónak az a győri orvos, aki a Petz-kórház oltópontján önkéntesként dolgozott.

Az orvos 12 órás műszakot vállalt, vagyis kora reggeltől estig dolgozott.  Beszámolóját így folytatja: „A regisztráció nélkül érkező oltandókat az anamnézisük alapján véleményeztük a kollégámmal, majd beosztottuk a különböző típusú oltásokra. Az oroszon kívül minden oltóanyagból volt elegendő (Pfizer, Moderna, Janssen, Astra.Z., Sinopharm). Harmadik oltásra mindenkinek a szakmailag indokolt legjobb kombinációt igyekeztünk ajánlani, amit rendszerint el is fogadtak. Volt pár ember, aki második oltásra érkezett, ők körülbelül 15-20-an voltak. Hatvan-nyolcvan első oltásos is lehetett. Az ott dolgozók szerint aznap nem volt nagy tumultus, hétközben sokkal több az érkező. Körülbelül 1300, regisztráció nélkül páciens jött ezen a szombaton, plusz 5-600-an az E épületbe regisztráltként. Sinopharm alig fogyott, maximum 3-4 olyan ember volt, aki az első és a második kínai után harmadiknak is azt akarta, mert azzal nem volt semmi gondja és félt a többitől. Volt egy páciens, aki elsőre Sinopharmot akart – ragaszkodott hozzá, meg is kapta.  

Hírdetés

Mi az A épületben voltunk. A könyvtárban volt az adminisztráció egy része, ahol az adatrögzítések történtek. Mi azonban kint, a lépcsőnél ültünk a recepciós fülke mellett. Ott most fáztunk a kinti adminisztrációs kollégákkal együtt, pedig egész nap kabátban voltunk, mögöttünk pedig hősugárzó volt bedugva. Ez volt az egyetlen igazán kellemetlen körülmény, mert a kórházi dolgozók közül most is mindenki a maximumot hozta. Nagy-nagy köszönet ezért nekik újra! Még forró teát is kaptunk tőlük többször, ami ilyen helyzetben óriási támogatás volt. A kivezényelt katonák is maximálisan segítőkészek voltak. Most megpróbálom kipihenni magam, mert újra jönnek a hétköznapok…” 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »