Nagy örömmel olvastam a Háromszékben, hogy a Rétyi Falunapok alkalmával kiállítást rendeztek nagy képzőművészünk reprezentatív munkáiból. Bizony fehér hollónak számít egy ilyen tárlat megrendezése falun.
Bár nagyon szerényen megjegyezném, hogy ez Réty községben, ha úgy vesszük, a második Gy. Szabó-kiállítás. Ugyanis, ezelőtt mintegy 30 évvel, miután megvásároltam Kolozsváron a művésztől két kézi levonatos fametszetet, e két metszettel a bitai imaházban, telt házas közönséggel rendeztem én is egypár óráig tartó „Gy. Szabó Béla-kiállítást”. Itt és akkor ismertettem a művész családjával kapcsolatos kutatásaim eredményét. Ugyanis Gy. Szabó Béla apai ágon nem Maksáról származik – mint ahogy a rétyi kiállításon is elhangzott –, hanem a Rétyhez tartozó Bitán élő népes Szabó családból. Ezért is írom meg ezt az írást, hogy ne engedjük el azt, ami Réty községé, illetve a benne lévő Bita falué (a művész édesanyja volt maksai Antal leány!).
E tévedés ürügyén ismertetnék vázlatosan egy olyan székely családot, amelyik nagyon sok értékes embert adott Erdélynek, illetve az összmagyarságnak.
Három évtizeddel ezelőtt mint autodidakta genealógust az érdekelt, hogy honnan jött Gy. Szabó Béla, hogyan izzadott ki egy kis falusi közösség egy ilyen nagy művészt, milyen szerencsés körülmények járultak hozzá, hogy tehetsége érvényesüljön, pályája kiteljesedhessen. Gyakoribb ugyanis, hogy egyes – ma már tudjuk: genetikailag meghatározott –, családoknál halmozottan, nemzedékeken átnyúlva jelentkeznek a tehetségek. Példa rá a zenész Strauss család. Ritkább az, amikor lávaszerűen, önmagát meg nem ismétlődő módon tör ki a tehetség, mint például Petőfi esetében. Azt hittem itt is az utóbbi esettel fogok találkozni, bár magától a művésztől tudtam, hogy tehetséges festő volt az első világháborúban hősi halált halt testvérbátyja is.
Visszavezetve a nemzedéktáblázatot a művész dédnagyapjáig, a bitai egyházi anyakönyvből és a leszármazottaktól a következőket tudtam meg: Szabó Ferenc, az első ős (akit megtaláltam), egyszerű bitai földműves ember volt, mint amilyen két fia, Szabó János (sz. 1827-ben) és Szabó József (1831) utódainak általam számba vett népes tábora is.
Mihály (sz. 1829) családja viszont elütött ettől. Ő volt Gy. Szabó Béla nagyapja, aki Etédről hozta feleségnek Csiszér Rebekát, s vele olyan géneket, amelyek aztán megváltoztatták a család arculatát. Leszármazottai közül egyetlen Bitán lakó unokájától, Szabó Lídiától sikerült adatokat szereznem róla. Mindenhez értő székely ember, de földműves ember volt ő is. Lidi néni még emlékezett, hogy a régi ház egyik gerendájára ez volt írva: Legelső házam volt, rengő bölcsőm fája / az utolsó lészen koporsóm deszkája / Mi haszna, hogy egykor házat építettem / ma holnap más fogja használni helyettem.
Részt vett az 1848/49-es szabadságharcban is. 1908-ban halt meg. Bitán van eltemetve.
Csiszér Rebeka 1834-ben született, és az 1857-ben kötött házasság révén került Bitára. Kilenc gyermeke született, közülük hat érte meg a felnőttkort. Ezek közül csak a legnagyobb, gyermektelen Anna maradt otthon, és folytatta a szülők foglalkozását, a földművelést. A többiek értelmiségi pályára, illetve magas fokú képzettséget igénylő ipari pályára léptek.
Szabó Lajos (sz. 1863-ban) „oskolamester” volt Ikafalván. Nyolc gyermeke született, akik közül hét érte meg a felnőttkort. Egy pap, három tanító és három tisztviselő lett. Leszármazottjaik között orvosok, mérnökök és más értelmiségi pályán mozgók vannak, akiket itt csak a helyszűke miatt nem sorolok fel.
Szabó Mihály (sz. 1867-ben), Gy. Szabó Béla édesapja, mozdonyvezető lett, s mint ilyen az egész országot bejárta. Állandó lakhelye Gyulafehérváron volt, itt született Szabó Béla, s itt töltötte gyermek- és ifjúkorát. Innen származik a Gy. előnév.
Adatközlőm szerint neki is több gyermeke volt, de csak három érte meg a felnőttkort – a művész már említett bátyja, illetve egy húga, aki tanítónő lett. E családnak nem lettek leszármazottjai, de helyette hihetetlen gazdag művészi hagyatékot hagyott maga után a művész. Szabó Imre (sz. 1869-ben) Héjjasfalván volt kerekes mester. Nem sikerült adatokat szereznem róluk, de Lidi néni szerint ők sem maradtak le a családi hagyománytól.
Szabó András (sz. 1871-ben) Székelyudvarhelyen a református kollégiumnak volt latintanára, egy időben igazgatója is. Széles körű irodalmi munkásságot hagyott maga után, az ő idejében épült a mostani tanítóképző gyönyörű épülete. Lánya tanárnő lett, fia és leszármazottjai zenetanárok. Kiváló zenei képességgel rendelkezett az egész család, az utódok mind magas képzettségű értelmiségiek.
Szabó Károly uradalmi gazdatiszt volt. Öt gyermeke közül kettő pap lett. Az egyik pap két gyermeke közül Szabó Barna grafikusművész, a másik matematikatanár lett. Hát körülbelül ezeket mondtam el Bitán, azon a „minikiállításon”. Csakhogy azt hiszem, akkori hallgatóim nagy része már a temetőben alussza örök álmát id. Szabó Mihály és Csíszér Rebeka mellett, s tán a bitaiak közül sem sokan tudják, hogy a nagy művész édesapjának „legelső házát”, azaz a bölcsőjét egy kis bitai házban ringatták, és hogy a Szabó család mennyi értékes értelmiségi embert adott nekünk. Erre büszkék lehetnek Réty község lakói, bitaiak és nem bitaiak.
Dr. Nagy Lajos
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
