Folytassuk utunkat, bízzunk – Mindszenty bíborosra emlékeztek a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Folytassuk utunkat, bízzunk – Mindszenty bíborosra emlékeztek a kommunizmus áldozatainak emléknapján

A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én a józsefvárosi Mindszenty József téren a hercegprímás szobránál tartottak megemlékezést Erdő Péter bíboros, prímás részvételével, majd a Párbeszéd Házában a #Mindszenty Életkapuk című interaktív kiállítás helyszínén Sajgó Szabolcs SJ mutatott be szentmisét az emléknap alkalmából.

A Józsefvárosban, Mindszenty bíboros szobránál tartott megemlékezésen többek közt részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, Cserháti Ferenc a külföldön élő magyarok lekipásztori ellátásáért felelős esztergom-budapesti segédpüspök, valamint a szobor mögött lévő Conti utcai börtön hivatalos képviselői.

Az ünnepséget szervező Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány ügyvezetője elmondta: ebben a börtönben raboskodott Mindszenty József bíboros 1949 szeptembere és 1954 májusa között. (A Conti utcai börtönről, és a benne raboskodott egyháziakról bővebben ITT olvashatnak)

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a zenei szolgálatot a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kórusa adta, Sapszon Ferenc vezetésével.

Cserháti Ferenc püspök ünnepi beszédében hangsúlyozta, „emlékezni és emlékeztetni jöttünk ide a szent Pannnóniáért vívott küzdelmekre. Mindszenty bíboros Istene, egyháza és hazája szolgálatában állt és áll ma is: int, kér, provokál. Mindszenty halálában is beszél – ahogy az a hercegprímás máriacelli temetésen Kőnig bíboros mondta –, és azt üzeni: lelki megújulás nélkül nincs jövő.”

Hermmann Zsolt Mindszenty-szobra pedig azt üzeni: soha többé diktatúrát, zsarnokságot! Emlékeztet továbbá az értékekre, amelyekért őseink az életüket áldozták – folytatta a püspök.  Az alkotás a megdicsőült vértanú szobra, felkiáltó jel, bátorítás Európa keresztény gyökereinek védelmére és az üldözött keresztények védelmére.

Cserháti Ferenc püspök Bernanost idézte: az egyháznak nem reformerekre, hanem szentekre van szüksége.

A megemlékezésen felszólalt Sajgó Szabolcs SJ is, kezében mécsest tartva felhívta a jelenlévők figyelmét a gyertya szimbolikus jelentésére: ég és elég, ahogy mindannyiunk élete. De számunkra a gyertya elsősorban a Megváltó szeretetét jelképezi. – tette hozzá. “A hálás országot képviseljük itt, a hálát Mindszenty bíboros életáldozatáért” — mondta a jezsuita szerzetes.

Hírdetés

A beszédek után a jelenlévők Erdő Péter bíborost követve elhelyezték az emlékezés mécseseit a szobor talapzatán, a már ott lévő koszorú mellett, amelyen a következő szalagfelirat, egy Mindszenty-idézet volt olvasható: “Folytassuk utunkat, bizzunk!”

A megemlékezést követően Kovács Gergely bejárást vezetett a Mindszenty téren lévő, jelenleg rendőrségi objektumként működő épületbe, az eredeti állapotában megmaradt, volt Conti utcai börtönbe, a hitükért sokat szenvedett egyháziak kegyhelyére.

Az emlékezők, köztük a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kórusának tagjai a börtönbejárás után átgyalogoltak a Párbeszéd Házába, ahol az emléknap alkalmából Sajgó Szabolcs SJ mutatott be szentmisét a ház dísztermében, a #Mindszenty Életkapuk című interaktív kiállítás helyszínén.

Sajgó Szabolcs SJ homiliájában hangsúlyozta: ha van hely a szívünkben, az agyunkban Isten számára és nem csupán magunkkal vagyunk telítve, a gondjainkkal, bajainkkal, akkor képessé válunk arra, hogy megszabaduljunk azoktól a bilincsektől, amelyek ehhez a mindig változó világhoz kötik a boldogságunkat.

Ha van bennük hely a saját magunknál több számára, az felszabadít minket. Ez által válik életadóvá a hitünk a szenvedések, akár az üldöztetések, a bántások közepette is. Mindszenty bíborost is ez a hit tartotta meg.

Köszönöm Uram, hogy veled, érted szenvedhettem — ez a szentek szava, ez a hozzáállás segíthet minket hívőket , ha bántások érnek — momdta beszéde végén a jezsuita szerzetes.

–A szentmisén a jelenlévők Mindszenty József bíboros szenttéavatásáért imádkoztak, majd Kovács Gábor röviden bemutatta a #Mindszenty Életkapuk című interaktív kiállítást.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »