Fidesz: az idei a negyedik év, amikor az idősek nyugdíjprémiumot kapnak

Az idei már a negyedik év, amikor az idősek nyugdíjprémiumot kapnak – mondta a Fidesz szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott videonyilatkozatában.

Horváth László a videóban kiemelte: fontos tudni, hogy a nyugdíjprémium nem jár automatikusan, az ahhoz szükséges pénzt a gazdasági növekedés teremti meg. Ha nincs gazdasági növekedés, nincs nyugdíjprémium sem – tette hozzá.
   
Azonban amióta a Fidesz-KDNP kormányoz, folyamatos a gazdasági növekedés, és annak mértéke egyre magasabb, így évről évre egyre nagyobb összegű nyugdíjprémiumot lehet fizetni – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt szóvivője.
   
Horváth László szerint a Gyurcsány- és Márki-Zay-féle baloldal egy csapásra véget vetne a nyugdíjprémiumnak, hiszen ők ugyanazt a gazdaságpolitikát erőltetnék és valósítanák meg, amely már egyszer tönkretette az országot.

Hírdetés

Úgy fogalmazott: Márki-Zay Péter már nemcsak migrációban, nemcsak rezsicsökkentésben, hanem gazdaságpolitikában és nyugdíjasügyekben is ugyanazt ismétli, amit Gyurcsány Ferenc mond. Ők együtt döntenék be a magyar gazdaságot, és ezzel vége is lenne a nyugdíjprémiumnak – jelentette ki Horváth László.
 
„Ezt nem hagyhatjuk, állítsuk meg őket!” – szólított fel a Fidesz szóvivője.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »