Robert Fico, a Smer-SD elnöke szeretné, ha legkésőbb november 17-ig szavazna a parlament a kormány programnyilatkozatáról. Abban az esetben tartja reálisnak ezt a dátumot, ha a jövő héten sor kerül a kormány kinevezésére.
A kormányprogram alappillérei már az egyetértési memorandumban is világosan szerepelnek, amelyet a múlt héten írtunk alá
– tette hozzá.
Szavai szerint
a kormány olyan tempóban akarja konszolidálni az államháztartást, hogy az ne sodorja veszélybe az eddigi szociális vívmányokat, és egyúttal lehetővé tegye a gazdasági növekedést segítő nagy beruházásokat.
A cél, hogy 2027-ig emelkedjen az életszínvonal és a reálbérek.
Leszögezte:
nem változik az ország külpolitikai irányultsága.
Az a Szlovák Köztársaság európai uniós és NATO-tagságán alapszik, de a nemzetállami érdekek nagyon határozott megvédése mellett
– jelentette ki. Hozzátette, a külügyminisztérium már nem idegen hatalmak szóvivője, hanem a szlovák érdekek képviselője lesz.
Szlovák külpolitikát fogunk csinálni, az egészséges hazafiasság erősítésével, a szuverenitásunk erősítésével
– fűzte hozzá.
Azt akarja, hogy Szlovákia megbízható partner legyen, ugyanakkor legyen bátorsága is elutasítani azokat a javaslatokat, amelyek ártanak az érdekeinek. A büntetőjoggal összefüggő, valamint az emberi jogok védelmével kapcsolatos mechanizmusok módosításáról is beszélt.
Felesleges az olyan emberi jogokkal kapcsolatos eljárási rendszer, amelyben három év telik el a jogrendszer súlyos hibájára rámutató beadvány benyújtásától számítva addig, amíg az illetékes hatóság döntést hoz, hogy valami összhangban van-e vagy sem az alkotmánnyal. Meg kell vizsgálnunk az egész büntetőjogi rendszert, figyelembe véve a szankcionálás hatékonyságát és a manipulációs lehetőségeket, amelyek az elmúlt időszakban történtek
– jelentette ki Fico.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »