Előre közölte a rendőrség, mire készül a Balatonnál és a Velencei-tónál

Előre közölte a rendőrség, mire készül a Balatonnál és a Velencei-tónál

Aktív jelenlétet terveznek.

Intenzív turisztikai szezonra és növekvő vendégszámra készül a rendőrség a Balatonon és a Velencei-tónál – mondta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerdán a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság ülését követően, Balatonfüred és Tihany között a Szent Miklós hajó fedélzetén.

Dékány Balázs dandártábornok Fejér, Somogy és Zala vármegyék rendőr-főkapitányainak társaságában úgy fogalmazott: a Balaton és a Velencei-tó környékének közbiztonsága évek óta kiemelkedő és a közlekedésbiztonság is jó. A rendőrségnek az idegenforgalmi szezonban arra kell készülni, hogy jelentősen megemelkedik a turisták, és a tavak környékén közlekedők száma is – mondta. Ez ad többletmunkát a rendőröknek mind a köz- mind a közlekedésbiztonság terén, és a rendezvények idején is megnövekednek feladataik.

A rendőrség számol azzal is, hogy

idén nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság valamint az olimpia miatt több nyilvános rendezvény is várja majd a tavak környékére érkezőket.

Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője kijelentette: a Balaton Európa legbiztonságosabb tava.

Hírdetés

A 2023-as adatokat ismertetve jelezte: a Balatonon víziközlekedési baleset csak egy volt, de az sem okozott sérülést. Vízibalesetek azonban történtek, a tavalyi szezonban kilencen fulladtak a tóba, alapvetően partmenti területeken, fürdőhelyek közelében.

Az elmúlt évben a vízirendőrök 338 életmentést hajtottak végre, és nyílt vízterületen vízbefulladás nem történt.

Balatonfüred, 2024. május 22.  Vízből mentési gyakorlat a Balatonon a rendőrség szezonnyitó sajtótájékoztatója után Balatonfüred és Tihany között 2024. május 22-én.  MTI/Bodnár Boglárka

Vízből mentési gyakorlat a Balatonon a rendőrség szezonnyitó sajtótájékoztatója után 2024. május 22-én. MTI/Bodnár Boglárka
Horváth László azt tanácsolta a tóhoz érkezőknek, hogy figyeljék a vihar előrejelzéseket és a viharjelző rendszer jelzéseit, valamint legyenek tisztában az első- és másodfokú viharjelzéskor érvénybe lép szabályokkal.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a turisztikai szezonban négy vármegye – Fejér, Somogy, Veszprém és Zala – közrendvédelmi, közbiztonsági és bűnügyi feladatainak koordinálása érdekében

elsődlegesen a Balaton-partra, a Velencei-tó környékére, Hévíz és Zalakaros területére, valamint a kiemelt üdülőövezetek térségére koncentrál.

Az ülést követően a résztvevők a Szent Miklós hajó fedélzetéről tekintettek meg egy vízből mentési bemutatót, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai egy parttól elsodródott, vízbe esett evezőst mentettek ki a tóból.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »