Ferenc pápa részt vett a „Gyermekek: a jövő nemzedéke” találkozón a Vatikánban

Ferenc pápa részt vett a „Gyermekek: a jövő nemzedéke” találkozón a Vatikánban

Gyermekek: a jövő nemzedéke címmel tartották meg május 11-én a Fratelli Tutti Alapítvány szervezésében a #BeHuman mottójú világtalálkozót az új vatikáni szinódusi aulában, melynek fókuszában az emberi testvériség állt. Ferenc pápa az eseményen élénk párbeszédet folytatott a gyermekekkel is.

Mi a boldogság, és hogyan élhetünk mind testvérekként? Mi a háború, és miért fontos a béke? A nagyszülők és az unokák közötti kapcsolat és annak szépsége, hogy Isten ölelésében úgy érezzük magunkat, mint édesanyánk karjában – mindez szóba került a Fratelli Tutti Alapítvány testvériségről és jövőről szóló találkozóján.

A beszélgetések az emberséges és békés jövő témáiról szóltak, amelyeket a Fratelli Tutti Alapítvány szervezett, élén Mauro Gambetti bíborossal, Vatikánváros általános helynökével. Jelen volt mintegy harminc Nobel-békedíjas, a tudományos, egyetemi élet kiválóságai, vállalkozások, intézmények, valamint a sport, az információ, a munka, az egészség, a digitális élet, a nevelés, a helyi önkormányzatok és az élelmiszerbiztonság világának elismert képviselői. Valamennyien Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetű enciklikájának buzdításából kiindulva keresték a választ arra, hogyan kerülhetjük el a háborúkat és a szegénységet.

Ferenc pápa délután öt óra előtt pár perccel érkezett a gyermekek asztalához, amikor a jövő témájáról volt szó. Egy órával korábban Aldo Cagnoli vezetésével kezdődött a találkozó – Enzo Fortunatóval ők ketten koordinálják a Gyermekek Világnapját is, amelyet május 25–26-án tartanak. A Szentatya érkezése előtt felszólalt többek között Jody Williams Nobel-békedíjas, a Béke Városa Gyermekeknek Alapítvány gyermekeinek kísérője. A pápát fogadó Aldo Cagnoli elmondta, hogy a gyermekek számára létrehozott kerekasztal a Szentatya sugallatára született, aki arra buzdít, hogy hallgassuk meg a legkisebbeket.

– mondta el Gambetti bíboros a pápát köszöntve.

Mariella Enoc, a vatikáni Bambino Gesù kórház volt igazgatója egy olyan projektről számolt be Ferenc pápának, amely az egész világra kiterjedően kívánja gyógyítani a kis betegeket egy telemedicina-rendszernek köszönhetően. Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio Közösség elnöke erőteljes felhívást intézett mindenkihez:

Az új szinódusi aulába ezek után megérkeztek a gyerekek, néhányan egész kicsik, édesanyjuk kíséretében: sokan odaszaladtak a pápához, kezet fogtak vele, mellé ültek, körülvették őt. Megmutatták színes rajzaikat, amelyeket neki készítettek, aztán helyet foglaltak és rázendítettek egy dalra a testvériségről, tapsolva is közben: Quello che vogliamo è la fraternità, se non ce l’abbiamo che succederà? (Amit mi akarunk, az a testvériség, de ha nem sikerül, mi lesz velünk?).

Hírdetés

A Szentatya nem akart nekik beszédet mondani, nem voltak papírok a kezében, hanem egy kérdéssel indított: „Nektek mi jelenti a boldogságot?” „Az, ha mind együtt vagyunk, egy család, Isten családja” – válaszolt egy kislány. „Nekem a boldogság a béke” – mondta egy kisfiú.

Aztán a veszekedésről, a háborúról kérdezte őket a Szentatya, majd az Istennel való kapcsolat következett, amelyhez a mindennapos ima és a szeretet segít minket. Vannak gyerekek, akik a front két oldalán szenvednek ugyanattól a háborútól: akkor ők ellenségek? „Nem, mert nem tehetnek a háborúról” – hangzott a válasz. „Mind egy családhoz tartoznak”.

Végül a nagyszülőkről sem feledkeztek el a találkozón, imádkoztak az egyik kisfiú nagymamájáért, majd a pápa kifejtette, miért szerette volna annyira a Gyermekek Világnapját.

„Nekünk, Istennel együtt, ilyennek kell lennünk: biztonságban Isten karjaiban, mint a gyermek az anyja ölében” – zárta Ferenc pápa a beszélgetést, de nem volt könnyű elhagynia a termet, folytatódott ugyanis a párbeszéd: a gyerekek visszatartották őt a személyes üdvözléssel, gondolatokat és szükségleteket bíztak rá, újra és újra kérdéseket tettek fel neki, amelyekre a pápa komolyan, néha mosolyogva, sietség nélkül válaszolt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »