Felvidéki magyar evangélikusok összejövetele Farnadon

Felvidéki magyar evangélikusok összejövetele Farnadon

A hitélet iránt elkötelezett magyar evangélikus gyülekezetek tagjai 2024 júniusának második hétvégéjén Farnadon találkoztak az immár tizenötödik alkalommal megszervezett missziós napon.

A rendezvény célja, hogy hitben megerősödhessenek a résztvevők, az ország különböző településein működő magyar evangélikus közösségek pedig lehetőséget kapjanak megosztani egymással örömüket, de ugyanúgy nehézségeiket is.

Ez a missziós nap egyben a felvidéki magyar evangélikusok találkozója is. Ilyenkor gyűlünk össze azért, hogy közösen dicsérjük Istent. De mindenkit szívesen várunk, aki más felekezetű vagy más nemzetiségű, de megérti magyarul Isten igéjét”

– fogalmazta meg Nagy Olivér lelkész, aki szerint az esemény egyik célja ezen felül az is, hogy közösségeik a közös jövőről a megbékélés reményében gondolkodjanak.

A Lévai járásban fekvő Farnadra Somorjáról, Dunaszerdahelyről, Alsószeliről, Felsőszeliről, Zselízről, Százdról, Ipolyszakállosról, Nagycsalomjáról, Tornaljáról, Sajógömörből, Gömörpanyitról és Rozsnyóról is érkeztek résztvevők.

Hírdetés

Ma olyan tanúságtételeket fogunk hallani, melyek úgy öntözik a hitünket, mint otthon szoktuk a virágjainkat. Virulhatnak a virágok, virágozhat a hitünk is, de csak akkor, ha újra öntözzük azt holnap és holnapután is”

– mondta köszöntőjében Ravasz Pogányová Michaela lelkésznő, hangsúlyozva a missziós nap fontosságát és erejét.

A missziós napra gazdag programot készítettek elő a szervezők, hiszen lehetőség volt meghallgatni Bozorády András evangelizációját, mely az Örvendezve fogtok vizet merni a szabadulás forrásából címet viselte. Őt követte Boros Lajos bizonyságtétele; a Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat börtönmissziójának vezetője közel 22 év után, 56 évesen szabadult 2015 tavaszán a börtönből, de már akkor országosan ismert börtönmisszionárius volt:

A váci fegyház varrodájában hallottam az egyik rabtársamtól Krisztusról. Mindenki elment, csak én maradtam ott, és kértem őt, hogy beszéljen még. Aznap éjjel, amikor leoltották a villanyt a zárkában, odasírtam az életemet Isten elé, és őszintén bocsánatot kértem tőle.”

A lelki feltöltődésen túl a résztvevők a farnadi evangélikus gyülekezet tagjának, Kaszmán-Saróka Liliánának a tolmácsolásában meghallgathattak néhány énekelt verset is. A missziós nap záró istentiszteletén Lóczy Tibor lelkész hirdette az igét:

Az ige üzenete, hogy egymás nélkül nem megy; gyülekezetek, közösségek, egymás segítése nélkül. Egy magyar vagy bármilyen evangélikus gyülekezet nem marad meg a közösség segítő ereje nélkül, mert ha önmagunkba zárkózunk, az a gyülekezet megszűnéséhez vezet. Felkelni csak a Szentlélek által, Jézus Krisztus által lehet. Vele ez lehetséges.”


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »