Felkészül Moldova?

Felkészül Moldova?

Állandó olvasóink talán emlékeznek, hogy rovatunkban többször is boncolgattam Moldova politikai, társadalmi helyzetét. Sőt, két éve néhány barátommal személyesen is meggyőződtem arról, milyen is Európa legszegényebb országa, az eldugott Moldova.

A fővárosban, Kisinyovban egy cseh sörözőben beszélgettünk a szerény ország néhány szimpatikus lakójával. Eljátszottunk azzal a gondolattal, mi van, ha utoljára vagyunk ebben az országban, hiszen se NATO-, se EU-tagság, cserébe „közel” van Oroszország, amely bekebelezheti. Persze, ezek csak politikai elmélkedések voltak sörözés közben, Moldovára ugyanis nem fáj a foga Putyinnak (egyelőre). Oroszország most Ukrajnával van elfoglalva, így nem is lenne kapacitása újabb háborút indítani.

Mert valami ilyesmit kért a helyi parlament, pontosabban azt, hogy „Moszkva segítsen megvédeni az országot a moldovai kormány által gyakorolt társadalmi és gazdasági nyomás ellen”. Hogy ez pontosan mit jelent, nem fejtették ki, de adja magát a kérdés, Transznisztria lenne a következő régió, ahol a „bajba jutott, a lakosság mintegy felét kitevő oroszokat” kell megmenteni?

Hírdetés

Aki figyelmesen hallgatta Putyin korábbi beszédeit, az ismerheti az orosz elnök álláspontját a Szovjetunióból kivált országokba szakadt orosz kisebbségről: soha nem mond le róluk Oroszország. Moszkva ezzel indokolta Ukrajna megtámadását is. Krím, Dél-Oszétia, Abházia, Donyecki Népköztársaság, a sor lehet Transznisztriával folytatódik? Vélhetően Putyin hosszú távú tervei között szerepel, hogy ha nem is közvetlenül Oroszországhoz csatolná valamennyi felsorolt régiót, de olyan bábállamokká változtatná némelyeket, amelyek Oroszország befolyása alá tartoznak.

Ottjártamkor azt tapasztaltam, hogy a lakosság nagyon megosztott az uniós csatlakozás kérdésében. Ami azonban vitán felüli, hogy nem lehet a szőnyeg alá söpörni a nemzeti kisebbségi kérdést. Élő egyenesben követhetjük, mihez vezet, ha a többségi nemzet ellenségesen viszonyul a kisebbségekhez. Elég csak az ukrajnai híradásokat nézni. Jó lenne tanulni belőle Európa más részein is. 

Megjelent a Magyar7 2024/10. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »