Felbújtással vádolja a rendőrség Ficot – már elhagyta a rendőrkapitányságot

Felbújtással vádolja a rendőrség Ficot – már elhagyta a rendőrkapitányságot

Szabadon engedték csütörtök este Robert Ficot. A Smer-SD pártelnökét felbújtással gyanúsítja a rendőrség.

„Ez az elejétől a végéig egy kitaláció.”

– nyilatkozta Fico a szabadulását követően, majd hozzátette: attól tart, hogy a kormánykoalíció által elkövetett abszurditásoknak még korántsincs vége:

Hírdetés

“Ennek a nevetséges akciónak az volt az egyetlen célja, hogy ne vegyek részt az autós tüntetésen.”

Robert Fico hangsúlyozta, hogy semmi törvénytelent nem követett el,  a rendezvény megfelelt az érvényben lévő  jogszabályoknak. Egyben élesen bírálta a kormányt és újfent a demokráciát féltette. Elmondta:

“Amit a kormánykoalíció ma bemutatott, az a demokrácia vége Szlovákiában. Ezt mindannyian elismerhetik.”

Teraz


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »