Favágók versenyeztek

Favágók versenyeztek

A gelencei erdészeti kerület szervezte idén a favágók megyei versenyét. A versenyszámok erdei vágtéren és gyakorlópályán is zajlottak, alaposan próbára téve a láncfűrészes favágók tudását. Az eseményt a Husqvarna támogatta, a cég megyei forgalmazója, Kelemen Gyula avatott be a verseny titkaiba.

A nyertest is megnevezte: a kommandói Ráduly József bizonyult a legjobb Kovászna megyei favágónak, ő fogja képviselni a megyét az országos versenyen. Tavaly is bejutott az országos döntőbe, akkor az igen jónak számító ötödik helyen végzett. Az országos első a favágók nemzetközi versenyén fog megmérettetni. A hazai favágók tudását bizonyítja, hogy Vasile Babătă volt a nemzetközi verseny győztese 1994-ben. A gelencei Barti Géza még a rendszerváltás előtt (akkor az országos fakitermelő vállalat, az IFET szervezte a hazai versenyeket – szerk. megj.) volt országos első – számolt be Kelemen, azt is kiemelve: a hasonló versenyeken a pontosság, az idő, a feladatok elvégzésének minősége, nem utolsósorban a munkavédelmi előírások betartása alapján rangsorolják a versenyzőket.

Hírdetés

A keddi berecki verseny első próbája, a fadöntés egy ozsdolai vágtéren zajlott. A versenyzők sorrendjét, valamint a kivágandó fákat sorshúzással jelölték ki. A munka megítélésében kimagasló szerepet kapott a munkavédelmi előírások betartása. A megfelelő öltözet – például a láncfűrész vágását megállító üvegszálas nadrág –, a hangtompítós fülvédő, a rostélyos szem­óvó viselete kötelező volt. Szabályosan kellett állnia a favágónak a dőlő fa közelében, és kötelező módon kellett alkalmaznia a fadöntők figyelmeztető kiáltását.

A fa dőlését meghatározó ékvágás méretekhez volt kötve, aki nem tartotta be a meghatározott mélységet, magasságot, dőlésszöget, büntetőpontokat kapott. A fa tervezett dőlési helyét is ki kellett jelölnie a favágónak. Legjobb volt, ha a törzs épp a jelző cövekre esett, ha távolabb, az már rossz pontokat hozott.

A gyakorlópályán három versenyszámban kellett bizonyítani. Elsőként két, szögbe állított rönköt kellett elvágni úgy, hogy a vágások találjanak. A következő számban farostlemezre fektettek egy rönköt, köréje néhány centiméter korpát szórtak. A feladat szerint úgy kellett szeletet vágni a rönkből, hogy a motoros fűrész lánca ne érje a lemezt, de lehetőleg egészében elvágja a rönköt. A harmadik próba a csapolás volt. Az egyenlő esélyek megteremtésére azonos vastagságú ágakat fúrtak farönkökbe, ezeket kellett levágni úgy, hogy a csonk ne legyen öt milliméternél magasabb, de a láncfűrész ne vágjon bele a törzsbe. Ha a favágó a fenti számokban eltért az etalontól, büntetőpontokat gyűjtött be – magyarázta a verseny menetét Kelemen Gyula.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »