Bátorság ahhoz kell, hogy a mai világ gyakran gazos kertje helyett alternatívát kínáljanak. Ebben a kiállításban semmi öncélú nincs, itt minden Istenhez akar vezetni bennünket. Aki nyugodtan, ráérősen bejárja ezt a kertet (akár a vaskos kötetnyi katalógus kézbevételével), az korántsem csak esztétikai, hanem még inkább spirituális élményekben lehet gazdagabb.
Az ars sacra segítségével átélhetjük azt a csodát, hogy az idő akár meg is állítható. Mert az nemcsak percekből, órákból és évekből áll, hanem szeretetből és odafigyelésből és törődésből. Főképpen szeretetből – mondta az Evangélium 21 című kortárs képzőművészeti tárlat megnyitóján a debreceni MODEM-ben Fabiny Tamás evangélikus püspök, Őt kérdezte a Gondola.
– Püspök úr, a tér akadályokat és korlátokat is állít, hiszen bele lehet ütközni a falakba, meg lehet botlani a lépcsőben. A szakrális térben azonban végtelen szélességűvé nyílik számunkra a világ. A XXI. század emberének miért kell ezt az élményt tudatosan meghódítania?
– A szó szoros értelmében Ádámnál és Évánál kezdem. Ők a bűneset miatt – Mózes 1. könyve szerint – a Paradicsomból kiűzettek, bezárult mögöttük egy ajtó. Engedetlenségükkel önmaguk köré építették azt a falat, amelybe attól kezdve szüntelenül beleütköztek. („A lehetetlenség konok falán / Zúzod véresre koponyád”– írja Kegyelem című versében Reményik Sándor.) Ez a végességük tudata, az időt és a teret is beleértve. Ezért is idéztem beszédemben a 100 éve született Pilinszky Jánost: „Latrokként — Simone Weil gyönyörű szavával — tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek.“ Továbbgondolva ezt a képet azt kell mondani, hogy a két lator között ott függött Jézus is a maga keresztjén. Az Újszövetség szerint ő az Új Ádám, akiben megtörik az ősi átok. Jézus a megváltást, a bűntől való szabadulást hozta el. Ledöntötte a falakat. Hogyan is jelent meg a feltámadott Jézus az evangéliumok szerint? A bezárt ajtón keresztül jutott el a rémült, akkor hinni még nem tudó tanítványaihoz. Ezzel pedig legyőzte a tér és az idő korlátait, vagyis újra végtelen szélességűvé nyitotta ezt a világot. A szakrális művészet ezt a csodát erősíti fel: segítségével ki tudunk lépni mindennapjaink profanitásából. Mintegy visszajuthatunk a paradicsomi állapotba. Nem akarom ezt a képet túlfeszíteni, de mit is mondott Jézus a jobb latornak? „Bizony, még ma velem leszel a Paradicsomban.” Íme, a tér és az idő korlátainak széttörése: a Jeruzsálem falain kívüli szégyenletes Golgotáról a Paradicsomba kerülhet a megmentett bűnös (vagyis megszűnik a tér korlátja), ráadásul „még ma”, vagyis kiszakadva a véges időből.
– A véges szépség naponta okot ad az ember örömére. A végtelen szépség azonban ünnepnapi, és abban nem csak az ember, hanem maga az Isten is örömét leli. Hogyan bizonyosodhat meg az ember arról, hogy a kifürkészhetetlen akaratú Teremtő örömét leli az isteni ihletésű, tehát a közös alkotásban?
– Nem tartom szégyellni valónak az ember hétköznapi örömvágyát. Annyi szenvedés, keserűség és örömtelenség van ebben a világban, nem csoda, hogy az ember vágyódik a véges örömökre is. Ez összefügghet a másik emberrel való jó kapcsolattal, a gazdag érzelemvilággal, a szerelemmel, de az önmagunkkal való megelégedettséggel is. A végtelen szépség azonban több ennél. Gyökössy Endre református lelkész fejti ki szépen, hogy a bibliai fogalomvilágban hogyan épül egymásra a szeretet három rétege. Megfelelő keretek között helye van az erósznak, a szerelemnek, törekedni kell a filiára, az embertárs iránti szeretetre, de legmagasabb rendű az agapé, a csakis Istentől megtanulható szeretet. Amikor rádöbbenek arra, hogy az én szeretetem forrása őbenne van. Az Evangélium 21 kiállítás képes ezt a harmadik síkot is megjeleníteni. Meggyőződésem szerint azért, mert az alkotók nem egyszerűen az emberi ihlet, hanem a Szentlélek teremtő erejének hatása alá kerültek.
– A szépre vágyó és a szépséggel találkozó ember Isten kertjében érezheti magát, ahol mindenhonnan nyugalom és harmónia árad felé. Miért kellett bátorság e gyűjtemény megálmodóinak, Kovács Leventének és Kovács-Szabó Timeának ahhoz, hogy ezt az isteni kertet most, a XXI, század harmadik évtizedének elején a debreceni MODEM-ben szántsák, vessék, metsszék, öntözzék, majd a kertkaput kinyissák a jóakaratú emberek előtt?
– A 18. századi amerikai teológus, Jonathan Edwards gondolatát idéztem itt, aki egyfajta vallási esztétikát alkotott meg. A kert szép metaforája visszavisz minket az első kérdés kapcsán említett Éden kerthez. Kovács Leventéék nagyszerű vállalkozása abban segít minket, hogy visszajussunk az Édenbe. A házaspár és a művészek ebben csak eszközök: ez a Szentháromság Isten ajándéka, vagyis azé az Úré, aki teremtő, megváltó és megszentelő Isten. A kérdésben megfogalmazott bátorság pedig ahhoz kell, hogy a mai világ gyakran gazos kertje helyett alternatívát kínáljanak. Ebben a kiállításban semmi öncélú nincs, itt minden Istenhez akar vezetni bennünket. Megnyitóbeszédemben ezért hívtam meg mindenkit egy ilyen nyugodt sétára a MODEM keretei között. Aki nyugodtan, ráérősen bejárja ezt a kertet (akár a vaskos kötetnyi katalógus kézbevételével), az korántsem csak esztétikai, hanem még inkább spirituális élményekben lehet gazdagabb.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
