Étkezési szokások, amelyek hízáshoz vezethetnek

Étkezési szokások, amelyek hízáshoz vezethetnek

Nemcsak az számít, mit eszünk, a hogyanra is figyelni kell.

Ha valaki odafigyel arra, mit eszik, sajnos annak még nem lesz egyenes következménye a testsúly megtartása vagy épp a súlycsökkenés. Egy friss amerikai kutatásból például kiderül, hogy két gyakori étkezési szokás – az étkezés gyorsasága illetve az ételadag nagysága – is befolyásolhatja, mennyit eszünk. Ebből adódóan azt is, hogy túlesszük-e magunkat. Ennek pedig tartósan a súlyunkra is lehet hatása – írja a Házipatika.com.  

A tudósok 44 férfit és nőt vontak be kutatásukba, akik közül mindannyian a 18-68 éves korosztályból kerültek ki. Az alanyok 45 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, és körülbelül kétharmaduk nő. A résztvevőknek négy héten keresztül egy-egy napon sajtos makarónit adtak ebédre, különböző adagokban, mellé vizet is kaptak. Az étkezéseket videóra vették, így később ki tudták elemezni, melyik alany milyen gyorsan eszik, és ki mekkora falatokban fogyasztja az ételt.

Hírdetés

Az eredmények összegzése után a tudósok arra jöttek rá, hogy azok, akik nagyobb adagokat kaptak, többet ettek a társaiknál – ha 75 százalékkal több volt a tányérjukon, akkor akár 43 százalékkal fogyasztottak többet az ételből. Szintén többet ettek, akik gyorsabban, vagy nagyobb falatokban fogyasztották az ételt. Ugyanakkor az adagok mérete nem befolyásolta azt, hogy ki milyen gyorsan vagy lassan evett.

Miért ehet többet, aki gyorsabban fogyasztja az ételt? A kutatók szerint ez azzal függhet össze, mennyi időt tölt az étel a szánkban – illetve a testünk erre küldött válaszával. Ha ugyanis gyorsan eszünk, vagy nagy falatokban habzsoljuk az ételt, az nyilvánvalóan kevesebbet időzik a szánkban. Így hosszabb időbe telik, hogy célt érjenek azok a jelzések, melyekre abbahagyjuk az evést, mert úgy érezzük, jóllaktunk.

Érdemes tehát lassabban, kisebb falatokban fogyasztani az ételt, illetve ügyelni az ételadagolásra is. Ennek érdekében beszerezhetünk kisebb tányérokat, illetve bevethetünk további trükköket is.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »