A szlovák oktatásügyi minisztérium nem tervezi, hogy egységes időpontra teszi a tavaszi szünetet az ország egész területén. Erről az oktatásügyi minisztérium kommunikációs osztálya tájékoztatta a TASR hírügynökséget, reagálva a Szlovákiai Falvak és Városok Uniójának ezzel kapcsolatos javaslatára.
Az unió képviselői felkérték Branislav Gröhling oktatásügyi tárcavezetőt, hogy tekintettel a jelenlegi járványhelyzetre, rendelje el, hogy a tavaszi szünetre valamennyi megyében azonos időpontban kerüljön sor.
„Maradunk az eredeti időbeosztásnál, ezzel is szeretnénk elkerülni, hogy az emberek az egyik járásból a másikba utazzanak, csökkenteni akarjuk az emberek mozgását, ilyen módon is megelőzni a járvány terjedését” – közölte a minisztérium kommunikációs osztálya.
Az oktatásügyi minisztérium előrebocsátotta, hogy a tavaszi szünet idején az egyes megyékben megvalósíthatják az önkéntes tanítást, ahogy azt tették a múlt nyáron több helyen is.
***
A Szlovákiai Falvak és Városok Uniója továbbra is kéri a minisztériumot, hogy fontolják meg a javaslatukat, amelynek értelmében az egész ország területén valamennyi iskolában február 15-től kezdődne az egyhetes tavaszi szünet.
„A tavaszi szünet széttagoltságát a jelenlegi járványhelyzetben nem tartjuk sem észszerűnek, sem logikusnak” – jegyezte meg Daniela Piršelová, az unió szóvivője.
(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »