Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét március 28-án, nagycsütörtökön este az esztergomi bazilikában, és tizenkét hívő, köztük az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet három papnövendékének mosta meg a lábát.
A főpásztor a szentmise elején emlékeztetett: a nagycsütörtök esti szertartás elvezet az utolsó vacsora termébe, ahol megemlékezünk az Oltáriszentség alapításáról és valóban jelenvalóvá lesz közöttünk Krisztus teste és vére.
Homíliájában kiemelte: Jézus tudta, hogy Istentől jött és Istenhez megy. Ez azonban nem jelenti azt, hogy földi életében távol lett volna az Atyától, mint ahogy minket sem hagyott el, amikor visszatért hozzá. Jézus magával akar vinni minket a boldogság, a világosság és a béke országába – fogalmazott a bíboros.
Erdő Péter kitért arra: a lábmosás drámai jelenetében Jézus minden tanítványa lábát megmosta, Júdásét is, akinek szívében már ott volt az árulás szándéka.
A főpásztor az Oltáriszentség alapításáról szólva kiemelte: Jézus titokzatos szavai, amelyekkel a kenyeret és a bort mint feláldozott testét és vérét adja tanítványainak, már jelzik, hogy az isteni megváltás nagy terve beteljesedéséhez közeledik.
A kereszten pedig, mielőtt kilehelte lelkét, utolsó szava ez volt: „Beteljesedett!” Így vált teljessé a kereszten a húsvéti vacsora, amelyre nagycsütörtökön emlékezünk – mondta a bíboros.
Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Jézus távozni készül ebből a világból, ezért megmutatja, mennyire szereti övéit. Tudta, hogy ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Ez az igazi nagy átmenet, az igazi peszach, vagy pászka, aminek csak előképe volt az ószövetségi történet, az öldöklő angyal átvonulása Egyiptomban Izrael házai fölött, majd az egész nép átvonulása a Vörös-tengeren a szolgaságból a szabadságra.
Krisztus mindvégig szerette tanítványait. Földi élete végéig, sőt a mi életünk végéig is, mert azt akarja, hogy mi is ebből a világból szeretettel menjünk hozzá az örök boldogságba.
Júdás az árulás cselekményét még nem fejezte be, de szívében ott volt a szándék és erről a szándékáról nem mondott le az utolsó vacsora közben sem. Amikor mi bűnbánatot tartunk, hogy a kegyelem állapotában szentáldozáshoz járuljunk, nekünk is el kell határoznunk, hogy kerüljük a bűnt és a bűnre vezető alkalmat, mert különben nem hiteles a megtérésünk.
Sőt nem hagyta el az Istent, hanem magában hordozta akkor is, amikor a földön járt. De minket sem hagyott el, amikor visszatért az Atyához. Magával akar vinni minket a boldogság, a világosság és a béke országába. Képes ezt megtenni, hiszen az Atya mindent átadott neki. Átadta neki tanítványait is, akikről másutt úgy beszél, hogy ők azok, akiket az Atya neki adott. Az elbeszélés könnyeden említi, hogy sorban mosta a tanítványok lábát és talán utolsóként érkezett Péterhez. Erről mondják az egyházatyák, hogy ő is úgy tett, mint a jó orvos. A sok beteg közül először a súlyosabbakat gyógyította, utána jutott el a könnyebb esetekhez.
Péter tiltakozása a megrendült szeretet és a félelem kifejezése. A „Te akarod megmosni az én lábamat?” kérdésben a te megszólítás jelzi, hogy tudja, átérzi, hogy Jézus nem egyszerűen tanító, hanem valami sokkal több. Ő a megváltó, sőt több is, mint ember. Ezért a zavarodottság, ezért az ellenkezés. De a Krisztusban jelenlévő isteni szeretettől valóban megrendült. Hogyan is merhetett volna ellentmondani Jézus kívánságának?
A lábmosás titokzatos jelenete után kerül sor az Oltáriszentség alapítására. Függetlenül attól, hogy Jézus és tanítványai milyen naptár szerint számították a húsvétot és mikor ünnepeltek, ez a vacsora igazi húsvéti vacsora volt. Ennek szánta Jézus, ennek házi liturgiájából jelennek meg fontos elemek az utolsó vacsorán. Máté evangéliumában azt is olvassuk, hogy a vacsora után elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére. Máig vitatják ortodox rabbik, hogy a hallél zsoltárok második részét a széder vacsora negyedik kelyhének kiürítése előtt pusztán emberi hagyomány vagy isteni rendelkezés miatt kell elénekelni. Jézus ujjongása az utolsó vacsora végén és titokzatos szavai, amelyekkel a kenyeret és a bort mint feláldozott testét és vérét adja tanítványainak, már jelzik, hogy az isteni megváltás nagy terve beteljesedéséhez közeledik. Az Egyiptomból való szabadulás eseménye új, teljesebb erőt és értelmet kap az egész emberiség megváltásában. A húsvéti vacsora negyedik kelyhének kiürítése már nem az étkezés színhelyén történik, hiszen Jézus a Getszemáni kertben arra kéri az Atyát vérrel verejtékező imájában, hogy vegye el tőle a szenvedés kelyhét, de átadja magát a mennyei Atya akaratának (vö. Mt 26,42).
Amikor ma az Oltáriszentség előtt társulunk az Olajfák hegyén imádkozó Jézushoz, mondjunk neki köszönetet a megváltás művéért, azért, hogy közösségben lehetünk vele és földi életünk után vele együtt mehetünk át a túlsó partra, ahol az üdvözültek boldog közösségében az Atyával találkozunk.
De ehhez úgy kell járnunk földi élet útján, hogy most is Őt követjük, az igazság bátor kimondásában, Isten személyes imádásában és embertársaink iránti segítő szeretetben. Erőforrásunk pedig az Oltáriszentség, az úton járók eledele, amelynek alapításáért ma ünnepélyesen hálát adunk. Ámen.
Forrás: Zsuffa tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Mudrák Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
