Kiakadtak az ETO-szurkolók, Világi Oszkárnak és Jan Van Daele-nek is üzentek

Kiakadtak az ETO-szurkolók, Világi Oszkárnak és Jan Van Daele-nek is üzentek

Közösségi oldalán közzétett nyílt levélben fejezte ki nemtetszését az ETO FC Baráti Kör. A győri szurkolók nehezményezik a klubmenedzsment lépéseit, kemény kérdéseket tettek fel úgy Világi Oszkár klubtulajdonosnak, mint Köteles László sportigazgatónak és Jan van Daele-nek.

A nyílt levélben, mely alább teljes terjedelmében elérhető, a szurkolók bár keményen fogalmaznak, leginkább aggodalmuknak adnak hangot a klub – szerintük – nem megfelelő irányítása és a játékoskeret összetétele miatt.

Mint ismert, Világi Oszkár nyáron úgy döntött, hogy inkább nem él az ún. fiataltámogatásból származó állami bevétellel, helyette külföldi, tapasztalt játékosokat igazolt, hogy az ETO feljusson az élvonalba.

A legnagyobb örömünkre ez az erős kezdés biztató eredményekkel is párosult. Egy ideig úgy tűnt, hogy talán ebben a szezonban össze is jöhet a régóta várt feljutás, már – már elkezdtünk újra álmodozni, de aztán gyorsan szembejött a valóság!

olvasható a nyílt levélben, melyben arról is írnak, hogy miként vált feszültté a helyzet.

A stadionból elkezdtek szállingózni a negatív tartalmú pletykák! Már ősszel hallani lehetett az öltözőn belüli feszültségekről, tettlegességről, az irodasoron is záporoztak a személycserék, ráadásul még az ügyvezető is szó nélkül tűnt el egyik napról a másikra! Ezzel párhuzamosan a csapat is defektet kapott! Jött pár kijózanító pofon! Tavaszra pedig már egy teljesen szétesett, motiválatlan, sokszor küzdeni sem akaró, lélektelen társaság szaladgált (már amikor szaladgált) a gyepen! Néha hevesen egymással vitatkozva!

írják le a tapasztaltakat a szurkolók.

A szurkolók láthatóan nem ájultak el az edzőcseréktől sem. A napokban menesztett Szergej Kuznyecov kapcsán megjegyezték, hogy az edző rövid győri tartózkodása alatt nyíltan vállalta véleményét, elmondta, hogy a keret többnyire túlárazott külföldi játékosból áll, akik sérülékenyek, lusták, elhízottak. Mint írják, nyilván ezért kellett távoznia is.

Az ETO-szurkolók nehezményezték azt is, hogy Csinger Márkot és Vitális Milánt „teljesen érthetetlen módon kivették a feljutni kívánó keretből”.

Hírdetés

„És átvitték őket a DAC-ba, aminek ma sem tudjuk, hogy a fiókcsapata vagyunk vagy csak a prototípusa?!”

nehezményezik.

Ezt követően a szurkolói csoport feltette a kérdést, hogy a szakmai tapasztalat nélkül kinevezett sportigazgató, Köteles László és a vele közvetlen munkakapcsolatban álló, a DAC-ban is sokat kritizált Jan Van Daele lehetnek-e a felelősek az aktuális helyzetért.

A nyári projekt és az átigazolások úgy néztek ki, hogy Köteles aki a kinevezéséig mezei menedzserként tevékenykedett, már sportigazgatói pozícióból – “véletlenül” pont a volt menedzser társaival Avram Marius és Marius Gulyas urakkal megoldotta, hogy a piacon “ingyen” fellelhető játékosokat összeszedegették! Majd azokat leigazolgatták! Na ez az – amikor a “szenteknek” maguk felé hajlik a kezük…! És még a látszatra sem adtak a srácok, Köteles cége az InvictiGroup büszkén hirdeti honlapján és az insta felületeken, hogy az ETO-ba bizony ők viszik a játékosokat!

fogalmaztak meg komoly vádakat a győri szurkolók.

Hogy mennyire elégedetlenek az ETO-drukkerek, az is jól mutatja, hogy levelükben Köteles László sportigazgató azonnali távozását követelik, majd Pintér Attila visszahívására szólítanak fel.

Hozzátok vissza Pintér Attilát vezetőedzőnek, nem kell mellé sportigazgató aki a haverjaival üzletel! Ő már bizonyított és ha már a magyar játékosokat nem kedvelitek akkor legalább egy magyar edzőnek adjatok esélyt! Mi a csapat mellett állunk! De nem engedjük, hogy szerencsevadászok játszótere legyen az ország legnagyobb vidéki klubja az ETO.

29 forduló után az ETO 54 ponttal a harmadik (pontegyenlőségben a negyedik Szegeddel), miközben három ponttal marad le a második Vasas, és 13 ponttal az első Nyíregyháza mögött. A hétvégi fordulóban a győriek idegenben lépnek pályára az utolsó Mosonmagyaróvár ellen. A találkozót vasárnap 17 órától rendezik.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »