Emléktábla-avatás Benda Kálmán tiszteletére

Emléktábla-avatás Benda Kálmán tiszteletére

A GULÁG- és GUPVI-kutatók nemzetközi fórumának résztvevői az Európa–Magyar Ház udvarán felavatták Benda Kálmán emléktábláját.

A tábla bronz domborműve Lengyel Tibor kiváló nyíregyházi szobrászművész alkotása, akinek ez immár a negyedik reliefje vidékünkön Pásztor Ferenc, Sütő Kálmán és Kecskés Béla portréja után. Az emléktáblát a Beregszászért Alapítvány adományozta. Az alapítvány elnökének, Dalmay Árpádnak avatóbeszédét dr. Zubánics László, a KMMI elnöke tolmácsolta, aki hangsúlyozta, hogy Benda Kálmán áldozatához méltó emlékjel került az Európa–Magyar Ház emlékfalára, ahol az Beregszászért Alapítvány több emléktáblája is helyet kapott már.

Hírdetés

Benda Kálmán 1883. február 5-én Beregszászban született. Főhadnagyként harcolt az első világháborúban az orosz és román fronton. Signum Laudis kitüntetést és német II. osztályú vaskeresztet kapott. A Beregmegyei Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat főmérnöke, majd igazgatója volt. Ő kezdeményezte még a ’30-as években a Vérke szabályozását és az ő irányítása alatt készült el a várost kettészelő, fehér terméskővel kikövezett folyómeder. A cseh uralom éveiben elnöke volt a Podkarpatská Rusi (azaz Kárpátaljai) Magyar Kultúregyesületnek, a Beregmegyei Kaszinónak, részt vett a Csehszlovákiában működő Egyesült Magyar Párt munkájában, a Tiszaháti Magyar Fogyasztási Szövetkezet, a Tiszaháti Magyar Bank, a Magyar Internátus Egyesület megszervezésében. Beregszász visszatérése után 1939-ben beválasztották Bereg vármegye közigazgatási és törvényhatósági bizottságába, a megye negyedmagával az Országgyűlés felsőházába delegálta. 1944 novemberében a szovjet hatóságok 62 éves korában letartóztatták elhurcolták, haditörvényszék elé állították, és 1945. január 25-én Ungváron koholt vád alapján kivégezték. Beregszászi házát elkobozták, családja pedig kénytelen volt elhagyni szülővárosát és Magyarországra menekült.

Az emléktáblát a Szolyvai Emlékparkbizottság nevében Tóth Mihály elnök és Dupka György felelős titkár leplezték le.

Sz. J.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »