Első alkalommal szervezett hivatástisztázó tábort a gyulafehérvári szeminárium

Első alkalommal szervezett hivatástisztázó tábort a gyulafehérvári szeminárium

Első alkalommal szervezett a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet preszemináriumi tábort július 4. és 6. között a háromszéki Kommandón. A hivatásmegerősítő és -tisztázó táborban 25 fiú vett részt, akik Székelyudvarhely, Csíkszereda és Marosvásárhely városokból, illetve környékéről, valamint Háromszékről, a Gyimesekből és a gyulafehérvári kisszemináriumból érkeztek.

A tábor kiemelt célja volt, hogy az érdeklődő fiataloknak érdemben segítséget nyújtson a hivatáskeresésben. A programban szerepelt napi szentmise, bibliodrámás tevékenységek (bibliai hivatástörténetek előadása), kontemplatív esti elmélkedés, hivatástörténet-megosztások, valamint népdalénekléssel egybekötött közös tábortűz, gasztronómiai előadás, reggeli tornák és szabadtéri túrák is.

A tábor első napján jelen volt Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is, aki kivette részét a vacsora elkészítésében is. Az est folyamán alkalom nyílt a fiúk számára a főpásztorral folytatott kötetlen beszélgetésre, amely során a fiatalok kérdéseket fogalmazhattak meg a papi hivatás felismeréséről és a papi életformáról is.

Hírdetés

A táborozó fiatalokon kívül hét, a preszemináriumi programban aktívan részt vevő pap is jelen volt: András István szemináriumi rektor, Diósi Dávid dékán-vicerektor, Kiss Endre spirituális, Simó Gáspár, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium spirituálisa, Kovács József, a gyulafehérvári kisszeminárium spirituálisa, Simon Imre kézdivásárhelyi iskolalelkész, kinevezett főegyházmegyei ifjúsági főlelkész, valamint Tuzson Attila marosvásárhelyi iskolalelkész.

A táborozás ideje alatt a gyulafehérvári szeminárium növendékei közül jelen volt három diakónus is: Czirják Ottó, Hosszu Norbert Lajos és Kajtár Zsolt László.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Papnevelő Intézet

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »