Elon Musk beperelte az OpenAI-t és vezérét, mert nem nem az emberiség java a céljuk

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t készítő OpenAI start-upot és vezérigazgatóját, Sam Altmant arra hivatkozva, hogy a cég felhagyott eredeti küldetésével, és a mesterséges intelligencia fejlesztését nem az emberiség javára, hanem haszonszerzésre használja.

A benyújtott keresettel a milliárdos éppen azzal a start-uppal kerül összetűzésbe, amelynek egykoron a társalaptója volt.

A mesterséges intelligencia megalkotójaként közismertté vált OpenAI részben a Microsoft több milliárd dolláros befektetésének köszönheti jelenlegi pozícióját.

Elon Musk szerződésszegésre hivatkozva perel, állítása szerint Sam Altman és Greg Brockman, a start-up másik társalapítója nyílt forráskódú nonprofit cég megalapításának tervével keresték meg, azonban a 2015-ben alapított start-up működése jelenleg a pénzszerzésre összpontosít.

Hírdetés

Fellebbezésében arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze az OpenAI-t a kutatások és a technológiák nyilvános közzétételére, továbbá akadályozza meg a kifejlesztett szoftverek használatát, és a használatból adódó haszonszerzési lehetőséget a Microsoft vagy bármely magánszemély részére – ideértve a legfejlettebb mesterséges intelligenciás modellt, a GPT-4-et is.

A Teslát és a rakétagyártó SpaceX-et vezető Musk 2022-ben vásárolta meg a Twittert 44 millió dollárért, és számos alkalommal szólalt fel a mesterséges intelligencia szabályozása érdekében.

Az OpenAI igazgatótanácsából 2018-ban lépett ki, és gyakran bírálja a Microsoft kapcsolatát a start-uppal.

"A Microsoft komoly érdekérvényesítő erővel rendelkezik az OpenAI működésében, ha nem irányítja közvetlenül a start-upot" – közölte Musk még áprilisban egy Tucker Carlsonnak adott interjúban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »