Jó hír annak, aki piros napelemet szeretne telepíteni a tetőre

Jó hír annak, aki piros napelemet szeretne telepíteni a tetőre

Share 0 Tweet 0 Share Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A DAH Solar kínai napelemmodul-gyártó olyan új termékről rántotta le a leplet, amelynek hatékonysága a cég elmondása alapján akár 19,46 százalék, hőmérsékleti együtthatója pedig -0,30 százalék is lehet Celsius-fokonként – számol be a PV Magazine. A vállalat szerint az épületbe integrálható napelem (BIPV) színe testre szabható, élénkpiros, világosszürke, barna, zöld, kékeszöld, narancssárga és óceánkék árnyalatokban egyaránt kapható, teljesítménye pedig akár a 380 wattot is elérheti. „A csúcstechnológiás bevonatokkal a szín 30 évig is eltarthat” – olvasható a gyártó közleményébe. A vállalat szerint a fotovoltaikus rendszer így megfelelhet az adott épület megjelenési jellemzőinek, és különböző BIPV-forgatókönyvekhez illeszkedik – a tető, függönyfal, az erkély, a kert, a folyosó és egyéb helyszínek is alkalmasak lehetnek a befogadására. A modulok mérete 1722 milliméterszer 1134 milliméterszer 32 milliméter, tömegük 22 kilogramm. A napelemek 108 darab n-típusú TOPCon monokristályos cellára támaszkodnak, amelyek mérete 182-ször 91 milliméter. A gyártó hét változatban kínálja az új terméket, amelyek teljesítménye 350 és 380 watt között, hatásfoka pedig 17,92 és 19,46 százalék között mozog. A nyitófeszültség 39,1 és 40,3 volt között van, a rövidzárlati áram pedig 10,93 és 11,29 amper között.

A panelek 1500 volt maximális rendszerfeszültséggel működhetnek, és IP68-as védettségű házzal rendelkeznek. Hőmérsékleti együtthatójuk -0,30 százalék Celsius-fokonként, működési hőmérsékletük pedig -40 és 85 Celsius-fok között mozog. Az új modulok az elülső oldalon 5400 pascal hóterhelésnek, a hátoldalon pedig 2400 pascal szélterhelésnek is ellenállnak. A modulokra 15 év termék- és 30 év teljesítménygarancia vonatkozik. Az első évben a romlás mértéke állítólag 1 százalék, a 30 éves végteljesítmény pedig garantáltan nem kevesebb, mint a névleges kimenő teljesítmény 87,4 százaléka.

Hírdetés

„Az új Full-Screen színes fotovoltaikus modul a DAH Solar Full-Screen funkcióját örökli, és négy oldala közül egyiken sincs keret” – közölte a vállalat. Mivel nincs víz és por a modul felületén, ez 6-15 százalékos energiatermelési növekedést eredményez.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »