Ellenzéki kihívója is lehet Márki-Zay Péternek Hódmezővásárhelyen?

Ellenzéki kihívója is lehet Márki-Zay Péternek Hódmezővásárhelyen?

Egy, a városban jól ismert szereplő jelentette be, hogy indul a választáson a polgármester ellenében.

„Figyelemmel a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás sajátos alakulására, úgy döntöttem, indulok a választáson” – írta Kovács Pál a Facebookon. A hódmezővásárhelyi jogász korábban egy önkormányzati céget vezetett (a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt.), de Márki-Zay Péter polgármestersége idején távozott, miután erőteljes nézetkülönbségeik alakultak ki.

Azt írta, azért indul, mert érdekli a városa. „És részemről nem lesz taktikázás, csak egyenes meccsek. Tisztességes küzdelmet kívánok mindenkinek. Ezzel meg is volt a költséghatékony kampánynyitóm” – fogalmazott.

Hírdetés

Bár Kovács Pál mögött egyes kommentelők a Fidesz azon szándékára gyanakszanak, hogy vele megossza az ellenzéket, mások szerint azt az MSZP-s Kis Andrea támogathatja, aki korábban Márki-Zay Péter alpolgármestere volt, de szintén csúnyán összekülönbözött vele és később lemondott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »