Elítélt szexuális bűnöző a magyar pedofiltörvény jelentéstevője

Elítélt szexuális bűnöző a magyar pedofiltörvény jelentéstevője

Pornográf tartalmú anyagok terjesztéséért ítélték két év felfüggesztett szabadságvesztésre azt a máltai politikust, aki a Magyarországról szóló legújabb európai parlamenti (EP-) határozattervezet jelentéstevője.

A máltai munkáspárti Cyrus Engerert abban találta bűnösnek egy máltai bíróság 2014-ben, hogy korábbi élettársát, Marvic Camillerit előre eltervezett szándékkal kívánta köznevetség tárgyává tenni, amikor 2010-ben pornográf felvételeket terjesztett róla az interneten – olvasható a The Malta Independent akkori beszámolójában, közli a Magyar Nemzet.

Eszerint a két férfi homoszexuális kapcsolata 2009 decemberében ért véget,

napokkal később Marvic Camilleri kollégái egy ismeretlen e-mail-címről kompromittáló felvételeket kaptak Camilleriről.

A sértett a rendőrséghez fordult, mondván: Cyrus Engerert sejti a történtek mögött, aki szakításuk miatt bosszút akart állni rajta.

A bíróság azt is megállapította, hogy Engerer megfenyegette Camillerit: amennyiben ragaszkodik a vádemeléshez, még több kompromittáló információt tesz közzé róla.

Cyrus Engerer úgy jutott a felvételek birtokába, hogy beosont Camilleri lakásába (volt kulcsa a bejárati ajtóhoz), s exszeretője számítógépéről olyan obszcén fotókat és videókat töltött le egy pendrive-ra, amelyeken maga Engerer nem szerepelt. Kimásolta továbbá Camilleri főnökének és kollégáinak e-mail címét, s mielőtt elhagyta a lakást, eltüntetett minden nyomot, ami arra utalhatott, hogy ott járt.

– Cyrus Engerer igazi bűne az volt, hogy privát felvételeket lopott áldozata számítógépéről azzal a céllal, hogy főnöke és kollégái előtt megszégyenítse őt, s elveszítse állását, vagy legalábbis a méltóságát.

Aki nem érti meg, hogy ez milyen súlyos bűn, annak saját értékeit kell megkérdőjeleznie

Hírdetés

– írta 2014-ben az esetről Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő.

Az Európai Parlament balliberális többsége arra készül, hogy csütörtökön határozatot fogadjon el Magyarországgal szemben a pedofilellenes törvénnyel kapcsolatban.

– Az Európai Parlament a lehető leghatározottabban elítéli a magyar Országgyűlés által elfogadott törvényt, amely egyértelműen sérti az uniós értékeket, elveket és jogot – olvasható az elfogadás előtt álló, a birtokunkba került EP-állásfoglalásban, amelynek előadója Cyrus Engerer.

A szocialista EP-képviselő arra figyelmezteti az Európai Bizottságot: addig ne hagyja jóvá a Magyarországnak járó helyreállítási pénzeket és a 2021–2027 közötti költségvetésből finanszírozott projekteket, amíg nem nyer bizonyítást, hogy a források nem járulnak hozzá az alapvető emberi jogok megsértéshez.

A Fidesz négy EP-képviselője közös videóban utasítja el a gyermekvédelmi törvényt ért brüsszeli támadásokat. Hidvéghi Balázs közölte: a gyermekvédelmi törvény egy dolgot akar, azt, hogy a gyerekek nevelése a szülők elidegeníthetetlen joga maradhasson. Minden más, ami ezzel kapcsolatban elhangzik, hazugság.

Míg az uniós intézményekben folyamatosan napirenden van a magyar, a lengyel vagy éppen a szlovén sajtó helyzete (mindhárom országban konzervatív párt áll a kormányrúdnál), addig a fent említett Daphne Caruana Galizia és Ján Kuciak szlovák újságíró meggyilkolása kapcsán nem állandósultak a kritikák Máltával és Szlovákiával szemben.

– Ha folyik jogállamisági eljárás Magyarország ellen, lépjünk fel arányosan Málta ellen is. Ha nincs Málta ellen eljárás, Magyarország ellen se legyen

– mondta tavaly lapunknak Antonio Tajani, az Európai Parlament korábbi elnöke.

A korrupciós ügyek felderítésével foglalkozó máltai oknyomozó újságírónőt 2017 októberében egy autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg. Caruana Galizia számos, a szervezett bűnözéssel összefüggő – korrupciós és pénzmosással kapcsolatos – ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő máltai politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe.

A gyilkosság miatt indított nyomozás során Málta baloldali kormányának számos meghatározó politikusa – így maga Joseph Muscat akkori miniszterelnök is – a hatóságok látókörébe került. A botrány a kormány lemondásához vezetett tavaly januárban.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »