Kilencvenegy éves korában elhunyt Fernando Botero, a Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként is emlegetett kolumbiai festő és szobrász, akinek jellegzetes stílusa és sajátos hangulatú művei ihlették a művészettörténészek által megalkotott „boterizmus” műszót.
Botero jellegzetes stílusa az 1960-as évek közepére alakult ki, többnyire szokványos témákat – önarcképet, csendéleteket, aktokat, mindennapi férfiakat és nőket – festett egyáltalán nem szokványos módon. Vásznairól sugárzik az életöröm, a buja testek és a kiadós táplálkozás dicsérete.
Szépségeszménye is kissé szokatlan: tömzsi, pufók, de élettel teli alakokat ábrázolt alkotásain, amelyeken a karcsú teltté válik, a kecsesség helyét tömör, súlyos formák, a lassított mozgás érzete veszi át. Testes alakjait – például egy ágyon heverésző meztelen nőt vagy egy túlméretezett lovon ülő köpcös férfit – hétköznapi helyzetekben ábrázolta, ám az eltúlzott méretekkel való képi pajkosság célja az volt, hogy szemlélőjét a mű az általa „szuperlatívusznak” nevezett dimenzióba repítse. Az elnagyolt formák ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy művei nem a testtípusra koncentrálnak. „Nem festek kövér nőket” – jelentette ki.
Botero azonban a hétköznapi témák mellett szülőhazájának véres mindennapjait is megörökítette. Egyik festményén a hírhedt drogbáró, Pablo Escobar látható, amint a rendőrök végeznek vele egy háztetőkön folyó tűzpárbajban, 2004-es bogotái kiállításának témája pedig a csaknem fél évszázadon át tartó gerillaháború volt. De festett képet autóba rejtett pokolgép felrobbanását követő pillanatokról és kezükben automata fegyverrel, véres machetével szórakozó embercsoportról is.
Botero művei a belgiumi Mons szépművészeti múzeumában, 2022. (Wikimedia Commons / FrDr / CC BY-SA 4.0)
Politikai tárgyú festményei 2005-ben a világlapok címlapjára is felkerültek – az ötven tételből álló sorozatot az iraki Abu Graib börtönben amerikai katonák által elkövetett fogolybántalmazások ihlették. Évekkel ezelőtt újságíróknak nyilatkozva Botero a művészek felelősségéről beszélt, és arra emlékeztetett, hogy ma már talán senki sem tudna a Guernicában elkövetett szörnyűségekről, ha Picasso nem alkotja meg híres festményét.
Közéleti személyiségekről, köztük a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet alapítójáról, Manuel Marulandáról is készített tréfás portrékat.
Botero mindezek mellett a klasszikus festmények előtt is tisztelgett szellemes átdolgozásaival: egyik ilyen felkapott műve Da Vinci Mona Lisájának egy sajátos változata.
„A macska”, Botero szobra az örményországi Jerevánban (Wikimedia Commons / Marcin Konsek / CC BY-SA 4.0)
Botero utolsó évtizedei a világ egyik leggazdagabb művészeként messze elmaradtak szerény kezdeti éveitől. Fernando Botero Angulo ugyanis egy utazó kereskedő és egy varrónő fiaként Medellínben látta meg a napvilágot 1932. április 19-én. Ifjúkorában a mexikói freskófestő iskola nagyjai, Diego Rivera és David Alfaro Siqueiros művei igézték meg.
Huszonévesen Európába utazott, hogy a firenzei San Marco Akadémián festészetet tanuljon, ekkor szeretett bele az itáliai művészetbe. A nagy olasz mesterek közül sokan hatottak rá: a perspektíva kezelésében elsősorban Paolo Ucello, a minden ízükben külön élő, „szerves” alakok megformálásában pedig Giuseppe Arcimboldo. Az időben közelebb eső előzmények közül mindenképpen megemlítendő Henri Rousseau, a „vámos” és a Magyarországon kevéssé ismert angol Stanley Spencer.
Botero világszerte kiállított munkái a neves aukciósház, a Sotheby’s tájékoztatása szerint egyenként több mint kétmillió dollárért kelnek el. A művész még nyolcvanéves korában is legalább napi nyolc órát festett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
