Életképekben elevenedett meg Krisztus szenvedésének útja Benczúrfalván

Életképekben elevenedett meg Krisztus szenvedésének útja Benczúrfalván

Hagyományteremtő szándékkal, a helyi lakosok közreműködésével passiót mutattak be Szécsényben, a benczúrfalvi Szent Antal fogadalmi keresztúton március 23-án, szombat délután a Pro Arte et Natura Alapítvány szervezésében. Meskó Zsolt film- és színházi rendező „Magyarország Passió” inspirációja alapján életképeket állítottak fel a keresztút stációinál. A Benczúrfalvi Passiót Halasi Dániel rendezte.

Lipthay Erzsébet, a Pro Arte et Natura Alapítvány alapító tagja a helyszínen elmondta, hogy első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Benczúrfalvi Passiót a benczúrfalvi keresztúton. Mint fogalmazott, mindezt Meskó Zsolt Magyarország Passiója inspirálta, amiről már korábban sok jót hallottak.

Emellett a pasaréti ferencesek közül sokakat ismernek, ráadásul a férje egyik unokatestvére is szerepel a Pasaréti Passióban: „Nem templomi színi előadást mutattunk be, hanem a helyszínen minden egyes stációnál egy életképet jelenítettünk meg. Krisztus szenvedésének az útját nem végigimádkoztuk, hanem végigéltük, vele együtt végigjártuk, benne voltunk a 2024 évvel ezelőtti történésekben és osztoztunk Krisztus szenvedésében. Ez az átélés sokkal nagyobb élmény, mintha az ember passzív módon elmeséli, hogy mi történt” – mondta Lipthay Erzsébet.

Majd hozzátette: „Jártunk passióképzésre Pasarétre, amelynek az első alkalma tavaly ősszel volt és tavasszal folytatódott. Ennek során kaptunk egy kézikönyvet is. Halasi Dániel rendező pedig megírta hozzá a saját forgatókönyvünket. Németh László atya figyelemmel kísérte, hogy a Szentírás szövegéhez hű legyen az, amit összeállítottunk. A legtöbb párbeszéd az első stációnál van, a többinél már kevesebb.”

Lipthay Erzsébet kitért arra is, hogy a szervezésben nagy segítségére volt a Benczúrfalváért Egyesület, valamint annak vezetője, Hanczikné Adorján Györgyi is, aki a toborzásban segédkezett. Hangsúlyozta, nagyon örültek annak, hogy menet közben egyre többen csatlakoztak a passiójátékhoz, amelynek a célja, hogy egy szerető keresztény közösséget hozzanak létre Benczúrfalván.

Hírdetés

Halasi Dániel, a Benczúrfalvi Passió rendezője elmondta, Lipthay Erzsébettel és férjével, Lipthay Antallal már régóta ismerik egymást. Sokszor jár a Szécsényhez tartozó településrészre, amely lenyűgözte őt. „A keresztút és a kápolna építése közben fogalmazódott meg bennünk a szándék, hogy egyszer majd egy passiójáték elevenedjen meg itt” – mondta Halasi Dániel.

Hozzátette: „A Benczúrfalvi Passió különlegessége, hogy más passiójátékokkal ellentétben nem egy frontális, színpadon előállított történet, hanem magán a keresztúton megyünk végig, ahol a stációknál ezek az életképek megelevenednek. Nem is igazán a szövegre tettük a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy a nézők vagy hívek, akik velünk együtt jönnek a keresztúton, a szereplőkkel együtt átéljék ezt a történetet, ami több mint kétezer évvel ezelőtt történt.”

A rendező kiemelte, nagyon jó volt együtt dolgoznia a helyi lakosokkal, így tulajdonképpen ez is adja szerethetőségét ennek a történetnek. Mindössze három alkalommal próbáltak, azonban folyamatosan bővült a szereplők köre, amelynek köszönhetően végül több mint 20–25 fő csatlakozott a passiójátékhoz. Mint mondta, már az így létrejött közösségformáló ereje miatt is megérte megrendezni a passiót. Halasi Dániel végül reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is megrendezhetik majd a játékot és egyre többen zarándokolnak majd el a benczúrfalvi keresztúthoz.

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »