209 évvel ezelőtt az akkor már évek óta forrongó indonéziai Tambora vulkán robbanásszerűen kitört, elpusztítva maga körül Sumbawa szigetét, és több mint száz köbkilométernyi hamut és törmeléket szórva a légkörbe, amelynek hatását az egész bolygó megérezte. 1815 áprilisában történt a valaha megfigyelt legerősebb vulkánkitörés.
A Tambora rétegvulkán Indonéziában helyezkedik el, a csendes-óceáni tűzgyűrű részét képezi. A tűzgyűrű a Csendes-óceán medencéjét körbefutó, magas tektonikai aktivitást mutató sáv, amelyen számos szunnyadó és működő tűzhányó helyezkedik el. A kitörést megelőzően a Tambora évszázadokig szunnyadt, de 1812-től kezdve már mutatkoztak jelei annak, hogy ismét működésbe léphet: időnként zaj és füst tört fel a kráterből.
A kitöréssorozat végül 1815. április 5-án kezdődött meg, olyan erős robbanások kíséretében, hogy azok hangja 1400 kilométernyire is hallható volt. Április 6-án Jáva keleti részén vulkáni hamu hullott az égből, és további robbanásokat lehetett hallani; a 2600 kilométerre lévő Szumátrán ezeket puskalövéseknek vélték.
Sumbawa szigetének topografikus képe, középen a Tamborával (Wikipedia / Sadalmelik / CC BY-SA 3.0)
Április 10-én, helyi idő szerint este hét óra körül a Tambora – jobb kifejezés híján – felrobbant, egyszerre lökve ki magából negyven köbkilométernyi, kb. 10 milliárd tonnányi törmeléket. Sir Stamford Raffles, Holland Kelet-India akkori angol kormányzója így írt a megsemmisülő Tamboráról: „Rövid időn belül a Saugar melletti hegy egésze folyékony tűzből látszott állni, amely minden irányba tovaterjedt.” Habkő záporozott alá az égből, és a hegy oldalán izzó törmelékárak zúdultak le, mindent elsöpörve maguk előtt. A kitörések április 17-éig folytatódtak, hamufelhőbe burkolva a környező szigeteket, de hatásuk sokkal tovább – és távolabb is – érvényesült.
A kitörés a 8 fokozatú VEI-n (Volcanic Explosivity Index, vulkánkitörési index) 7-es besorolást kapott, és a történelmi idők legnagyobb erejű kitöréseként tartják számon. (Erősebb kitöréseket csak más földtörténeti korokból ismerünk.) A korábban mintegy 4300 méter magas tűzhányó, az indonéz szigetvilág egyik legmagasabb csúcsa 2851 méteresre zsugorodott. A hamuoszlop 43 kilométernél is magasabbra nyúlt fel a sztratoszférába, a kiszórt anyag teljes térfogatát 160–213 köbkilométernyire becsülik.
Sumbawa szigetén a növényzet egésze elpusztult, a kidöntött, tengerbe sodort fák a vulkáni törmelékkel együtt hatalmas habkőtutajokat alkotva sodródtak a tengeren. A szigeten és közvetlen környékén 10–11 ezer közé becsülik a halálos áldozatok számát; a szigeten élő tambora kultúra tagjai, és így a tambora nyelv valamennyi beszélője életét vesztette a katasztrófában. A hosszú távú hatások azonban világszerte érezhetőek voltak, mivel a légkörbe került gázok, hamu és törmelék jelentősen befolyásolták az éghajlatot, vulkanikus telet okozva.
Az 1816-os évet közkeletűen a „nyár nélküli év” néven emlegetik. A globális átlaghőmérséklet 0,4–0,7 °C-kal csökkent, Európában az 1766 és 2000 között észlelt legalacsonyabb nyári hőmérsékleteket mérték. A napóleoni háborúkból éppen csak lábadozó Európában az alacsony terméshozamok széles körű éhínséget eredményeztek, ami természetesen a szegényebb rétegeket sújtotta a leginkább. Magyarországon a vulkáni hamutól barna színezett hó hullott a nyáron. Ázsiában a monszunidőszakban jelentkező zavar a termést tönkretevő áradásokhoz és járványokhoz vezetett. Ezeket a hatásokat tovább fokozta a 14. század óta tartó globális lehűlés (az úgynevezett kis jégkorszak), illetve a Nap aktivitásában ekkor mutatkozó Dalton-minimum is.
Panorámafelvétel a Tambora kalderájáról (Wikipedia / Tisquesusa / CC BY-SA 4.0)
A nyár nélküli év áldozatairól nincsenek pontos számaink, sokszor még hozzávetőleges becsléseink sem, de az elhunytak száma minden valószínűség szerint milliós lehet. A Tambora környéki szigeteken 60–100 ezren halhattak meg rövid időn belül a kitörés közvetett következményeitől: éhínségektől, betegségektől és az elszaporodó kártevőktől. 1816 és 1819 között csak Angliában és Írországban 65 ezren haltak bele az alultápláltság miatt elharapódzó tífuszjárványokba. Az éhínségek több helyen lázadásokhoz, fosztogatásokhoz vezettek, amiket a hatóságok sokszor kegyetlenül levertek. Mindent egybevetve a Tambora kitörése a 19. század legsúlyosabb éhínségéhez vezetett.
A Tambora tűzhányó a mai napig aktív. Bár az 1815-ös kitörés során a hegy felső 1200 méter magas szakasza beomlott, és helyén egy 6–7 km átmérőjű kaldera formálódott, a vulkán elméletileg bármikor kitörhet. Az indonéz hatóságok folyamatos megfigyelés alatt tartják a hegyet, annak ellenére, hogy az 1815-öshöz hasonló nagyságrendű kitörésekből átlagosan 500–1000 évente csupán csak egy fordul elő világszerte. Viszont egy ilyen kitörés a mai viszonyok között mintegy nyolcmillió embert érintene a Tambora közvetlen közelében.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
