Edzője elmondta, mit kell elérnie az olimpiáig Szabó Szebasztiánnak

Edzője elmondta, mit kell elérnie az olimpiáig Szabó Szebasztiánnak

A júniusi belgrádi Európa-bajnokság előtt még három felkészülési versenyen is részt vesz az Eb-aranyérmes győri úszó, aki 50 méter gyorson úszta meg az olimpiai szintidőt. Petrov Iván az InfoRádióban elmondta: tanítványa jelenleg intenzív állóképességi edzésmunkát végez, hogy ideális erőállapota legyen az ötkarikás játékokra.

Petrov Iván úszóedző tanítványai közül eddig Sebestyén Dalma (200 méter vegyes) és Szabó Szebasztián (50 méter gyors) szerzett olimpiai kvótát. Ők jelenleg komoly állóképességi edzésmunkát végeznek, de ott lesznek a belgrádi Európa-bajnokságon, melynek medencés úszóversenyei június 17-én kezdődnek. Sebestyén Dalma 200 méter pillangón és 200 méter vegyesen, míg Szabó Szebasztián 50 és 100 méter gyorson, valamint 50 méter pillangón áll majd rajtkőre a kontinensbajnokságon.

A Győri Úszó SE vezetőedzője az InfoRádióban elmondta: a többi tanítványának – így például Jakabos Zsuzsannának is – június 23-ig van lehetősége arra, hogy megússza az olimpiai szintidőt. Ezt megtehetik a három állomásból (Canet-en-Roussillon, Barcelona, Monte-Carlo) álló Mare Nostrum-körversenyen vagy a belgrádi Eb-n. Az érintettek értelemszerűen előrébb járnak az edzésmunkában, mint Szabó Szebasztiánék, ugyanis nekik kulcsfontosságú hetek következnek az olimpiai szereplés kiharcolása szempontjából.

Szabó Szebasztián a Mare Nostrum mindhárom helyszínére elutazik, de mivel csak felkészülési versenyekről van szó, Petrov Iván elmondása szerint nem készül külön erre a sorozatra az Európa-bajnok úszó. Inkább

az lesz a cél ezeken a viadalokon, hogy 50 méter gyorson „megtalálja az ideális tempószámot, tempóhosszt és frekvenciát” a párizsi olimpiára.

A belgrádi Eb pedig egy igazi főpróba lesz számára, ahol két másik egyéni számban is megmutathatja, mire képes. Szabó Szebasztián a szerb fővárosban a 4×100 méteres férfi gyorsváltó tagjaként is versenyez majd, ami szintén nagyon fontos lesz neki, ugyanis Magyarország is indíthat csapatot ebben a számban az olimpián.

Hírdetés

Bár nagyon sokan kritizálták az európai szövetséget amiatt, hogy túl közel került az Eb időpontja az olimpiához, Petrov Iván nem ért egyet ezzel, szerinte

a felkészülés szempontjából is ideális helyen van bő egy hónappal a párizsi ötkarikás játékok előtt a belgrádi verseny.

Szabó Szebasztián 50 méter pillangón Milák Kristófot megelőzve lett aranyérmes az áprilisi, budapesti országos bajnokságon, ami nagy tett volt, ugyanis az olimpiai bajnokot csak ebben az egy számban tudták megverni a Duna Arénában, ahol öt aranyérmet szerzett. Ugyan az 50 méter pillangó nem szerepel az olimpia műsorán, Szabó Szebasztián bebizonyította, hogy több számban is kell vele számolni. Petrov Iván szerint azonban ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Mint fogalmazott, az úszás egy nonkontakt sportág, amelyben mindig a saját teljesítménytől függ, ki hányadik helyen végez. „Az, hogy Milák Kristóf ott van-e a vízben, vagy nincs, ilyen szempontból irreleváns” – tette hozzá a szakember.

Kőkemény munka jön a következő két hónapban

Kiemelte, Szabó Szebasztián úgy indult az országos bajnokságon, hogy – sok más válogatott kerettaggal ellentétben – nem volt edzőtáborozni külföldön, az ob is csak egy felkészülési verseny volt számára. Minden szempontból az olimpia és az ottani minél jobb szereplés lebeg a szemük előtt, idén mindent ennek rendelnek alá. A győri úszóedző elmondása szerint éppen emiatt nem is tulajdonítottak túlzottan nagy jelentőséget az ob-n elért eredményeknek.

Az olimpiáig hátrelévő időben azon fognak dolgozni, hogy 21,5 másodperc alatt tudjon úszni Szabó Szebasztián 50 méter gyorson, illetve az még Petrov Iván elvárása, hogy 34 tempó alatt teljesítse a versenytávot a tanítványa. Az Eb-aranyérmes versenyző a 2023-as fukuokai vb-n 21,67-es idővel szerezte meg az olimpiai indulási jogot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »