Dúró: a színfalak mögött összejátszik a kormány és a Gyurcsány vezette balliberális tömb

Dúró: a színfalak mögött összejátszik a kormány és a Gyurcsány vezette balliberális tömb

Az atv.hu körkérdést intézett kormánypárti és ellenzéki politikusokhoz, amelyben a 2020-as év értékelésére kérte őket, valamint arra, hogy írják meg: mit várnak 2021-től. Ezúttal Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének válaszait olvashatják.

A járványhelyzet és a Deák téri kettős gyilkosság voltak 2020 legmeghatározóbb eseményei Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője számára. A képviselő szerint az év emberei az egészségügyben dolgozók.

– Mi volt ön szerint 2020 legfontosabb világpolitikai és belpolitikai eseménye?

A járványhelyzet, illetve annak kezelése alapvetően határozta meg az életünket 2020-ban, azonban ami a legnagyobb szomorúságot hozta számomra, az mégis a Deák téri kettős gyilkosság volt. Mindez négygyermekes édesanyaként különösen megérintett, egyúttal rávilágított arra, hogy nemhogy két hét alatt, de tíz év alatt sem lett rend. Ráadásul az ilyen jellegű cselekmények eddig inkább csak Kelet-Magyarországra voltak jellemzők, de az, hogy Budapest belvárosában is ilyesmi történt, ez a fővárosiak biztonságérzetét is megrendíti. Az pedig vérlázító, hogy az egyik elkövető, aki a földön fekvő, haldokló áldozatot rugdosta, már otthon is van, és családja körében karácsonyozhat. Az áldozatok családja pedig legfeljebb a temetőben…

– Kik kerültek ki megerősödve és kik meggyengülve ebből a rendkívüli évből?

Az egész magyar nemzet meggyengült, és számomra mindig ez az elsődleges kérdés: a magyar emberek, a honfitársaink élete. A pártok, politikai szereplők másodlagosak ebből szempontból. Sokan közvetlen, akár halálos áldozatai is lettek a járványnak, ám a gazdasági következményeket még csak ezután fogjuk elszenvedni nagyrészt. Senki nem tudja egyelőre megmondani, hogy ez milyen nagyságrendű lesz, ám az biztos, hogy igyekeznünk kellene visszatérni az élet normál kerékvágásába minél előbb, mert az emberek tűrőképessége véges. Az a terhelés, amit a családoknak el kellett viselni azzal, hogy napi 6-8 tanórát beillesszenek az életükbe úgy, hogy mellette dolgoznak, vagy az, hogy sokan elveszítették az állásukat, bevételüket hónapokon keresztül, szintén embertelen.

– Min változtat a magyar és általában az európai társadalom berendezkedésén a koronavírus-járvány?

Hírdetés

Minden rosszban van valami jó, szokták mondani, és valószínűleg lesznek olyan megoldások, amiket most a kényszer szült, de a jövőben is érvényben fognak maradni. Másrészt minden "szokatlan" helyzet, pláne az egészséggel kapcsolatos, elgondolkodtatja az embereket, egy társadalmi katarzishoz is vezethet. Az, hogy az élet szentsége és az összetartás a közélet középpontjába került, mindenképpen hosszú távú előrelépéseket hozhat. És talán jobban megbecsüljük az egészségügyi dolgozókat is ezután, nálam mindenképpen ők az év emberei.

– Mit vár 2021-től? Mi lesz az új év legfontosabb fejleménye?

Bízom benne, hogy így vagy úgy, de túljutunk a koronavíruson, és visszatérhet az élet a régi kerékvágásba. Ezt mindenképpen kívánom magunknak, illetve azt is, hogy ismét lélekszámában gyarapodó nemzetté váljon a magyar.

– Milyen kihívás előtt áll a magyar kormány és az ellenzék 2021-ben?

Nem nagyon foglalkozom a kormánnyal és a Gyurcsány Ferenc vezetésével egyesült balliberális tömbbel sem, mert valójában a színfalak mögött összejátszanak egymással. Itt van a közelmúltból Legény Zsolt MSZP-s cigicsempész esete, aki egy politikusbűnöző, automatikusan nem járó diplomata-útlevéllel egy Fidesz-kormány alatt. De említhetném azt, hogy Újbudán, egy DK-s polgármester városában csak a Mi Hazánk szavazott nemmel az alpolgármesterek számának növelésére, még a Fidesz sem. A már 2010 előtt is jogerősen elítélt politikusbűnöző, Czeglédy Csaba szerződésének felbontását sem támogatta sem az LMP, sem a Jobbik, sem a Momentum. A Mi Hazánk az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzék, amely őszintén beszél a magyarság sorskérdéseiről, és megalapozott, reális válaszokat is kínál ezekre a kihívásokra. Így ennek az ellenzéki alternatívának az építésével foglalkozom.

– Mik a személyes céljai 2021-re?

Szeretném boldogságban és egészségben nevelni a lányomat és a három fiamat. Szeretném minél többször hallani az esti puszinál, hogy "te vagy a világ legjobb anyukája". :-) Ami a közéletet illeti, szeretném, ha a Mi Hazánk felkészülne a 2022-es választásokra, és mivel fiatal párt vagyunk, még vannak teendőink, ugyanakkor amit a 2020-as évre terveztünk, azt többé-kevésbé sikerült megvalósítanunk, ami bizakodásra ad okot.

– Hogyan tölti a karácsonyt és a szilvesztert idén?

Szűk családi körben a járványhelyzet miatt. Néhány héttel ezelőtt hunyt el szeretett nagyapám, így ez a friss haláleset a családban biztosan rányomja a bélyegét az idei karácsonyra, hiszen ilyenkor mindig velünk szokott lenni. De négy gyerek mellett az ünnepek is inkább róluk szólnak, tehát már rég nem a bulizgatások időszakát éljük, ezeket a heteket is inkább nekik tesszük tartalmassá. A férjemmel igyekszünk lelkileg is felkészíteni őket a Megváltó születésének ünnepére, hogy átérezzék ennek valódi jelentését. Szilveszterkor pedig megengedjük, hogy addig maradjanak fent, ameddig akarnak.

(atv.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »