A franciák és angolok között, kisebb-nagyobb megszakításokkal dúló háború a 15. század első évtizedeiben már csaknem 100 éve tartott. Az Agincourt-nál elszenvedett vereség után VI. Károly, az elmebetegséggel küzdő francia király helyzetét tovább rontotta az országában dúló polgárháború is.
A király mentális problémái miatt két, a gyámságra pályázó rokon viaskodott egymással: Orléans-i Lajos herceg, Károly öccse, illetve Rettenthetetlen János, Burgundia hercege, az unokabáty. Miközben a „burgundiak” és az „armagnacok” egymást csépelték, a király az 1420-as troyes-i szerződéssel nem a fiára, VII. Károlyra, hanem az angol uralkodóra, V. Henrikre hagyta a francia trónt, aki elfoglalta Párizst és szövetkezett Burgundia hercegeivel, vagyis a burgundi párttal.
1422-ben azonban a francia, illetve az angol uralkodó is meghalt.
A trón a csecsemő VI. Henrikre szállt. VII. Károly, aki 1417-ben dauphin-nek, azaz trónörökösnek kiáltotta ki magát, ezt természetesen nem fogadta el, viszont országa jelentős részei már nem ismerték őt el uruknak. Bourges királyának csúfolták, mert kénytelen volt ebben a jelentéktelen városban berendezni udvarát. Szorult helyzete miatt egyre kevésbé hitt önmagában, ahogy egy francia történész írta „Az energia és a hit hiányzott csak környezetéből, ezeket pedig Domrémyből kapta meg.”
Itt született ugyanis, 1412-ben Jeanne d’ Arc, vagy, ahogy a kortársai nevezték Jeanne la Pucelle – Johanna, a Szűz.
Apja módos földműves volt, Jeanne, ahogy az a későbbi bíróság előtt tett vallomásából kiderült, 13 éves korában dél körül édesapja kertjében hangokat hallott. Az égi hang arra szólította fel, hogy siessen VII. Károly segítségére, mentse fel Orléans városát, a királlyal menjen Reimsbe, ahol Károlyt felszentelik, majd foglalják vissza Párizst! Végül pedig űzzék ki az angolokat a franciák földjéről! Jeanne találkozott Robert de Baudricourt-ral, Vaucouleurs kapitányával, aki hosszas kérlelés után engedélyezte az útját a dauphin-hez, Chinonba. Károly hitt neki, de a biztonság kedvéért egy egyházi bizottság is megvizsgálta a fiatal lányt. Miután beigazolódott a lány érintetlensége, a hitele tovább nőtt.
Az egyház tagjai is úgy vélték, a király elfogadhatja a segítségét, hiszen olyannyira reménytelen a helyzete, hogy még egy írástudatlan parasztlány is lehet az utolsó szalmaszál.
Az angolok 1428 októberében Orléans, a Loire folyó mentén lévő város alá vonultak. Amennyiben a dauphin területeinek kellős közepén lévő város elesik, az a maradék Franciaország végét jelentette volna. Az angol csapatok elfoglalták a folyó hídját délről őrző bástyákat, majd maguk is több erődöt és bástyát építettek a város köré. A város védői nem voltak épp kecsegtető helyzetben, és ezen csak némileg enyhített az ostromlók fővezérének halála. Salisbury grófját egy kődarab, más források szerint egy nyílvessző sebezte halálra.
A védők ráadásul elveszítették a „heringek csatája” néven elhíresült ütközetet is.
A franciák sikertelenül támadták meg az angoloknak utánpótlást hozó szekérkaravánt. A többhónapnyi, Sir John Fastolf és Lord Talbot által vezetett seregek ostroma után, 1429. április 29-én Jeanne és az emberei bejutottak a városba. Még mielőtt megérkezett volna a városba, levelet írt az angol uralkodónak:
Anglia királya és ön, Bedford hercege, aki a francia királyság kormányzójának mondja magát… adjanak elégtételt az ég királyának az ő királyi véréért. Szolgáltassák ki a Szűznek, akit Isten, az ég királya küldött ide, mindama kiváltságos városok kulcsait, melyeket önök elfoglaltak és erőszakkal bírnak Franciaországban. Azért jött ő ide Isten nevében, hogy visszaköveteljen minden királyi vért. Valóban kész ő a békekötésre, ha önök elégtételt adnak neki azáltal, hogy Franciaországot visszahelyezik jogaiba és megfizetnek azért, amit belőle birtokoltak. Önök pedig íjászok, nemesek és közrendűek hadinépe, akik Orléans városa előtt állnak. Isten hírével menjenek vissza hazájukba, mert ha nem így cselekszenek, úgy hírt fognak hallani a Szűzről, aki csakhamar meglátogatja majd önöket, az önök nagy kárára. Anglia királya! Ha nem így cselekednék, tudja meg, hogy hadvezér vagyok, és bárhol Franciaországban találkozom embereivel, meneszteni fogom őket onnan, akár akarják, akár nem. Ha engedelmesek, megkegyelmezek nekik, de ha makacskodnak, megöletem valamennyit. Istennek, az ég királyának akaratából jöttem ide, teljes szívvel és lélekkel avégett, hogy egész Franciaországból kiűzzem önöket, és mindazokat, akik árulást, bajt és kárt akarnának hozni a francia királyságra. Korántse vélekedjék olyaténképpen, hogy a francia királyságot… el fogja nyerni. Károly király az igazi örökös, aki éppen azért fogja bírni, mert Isten, az ég királya akarja így.”
Miután bejutott a körülzárt városba, azonnal távozásra szólította fel az angolokat. Válaszképpen csak válogatott szitkokat kapott, és egy ígéretet, ha elfogják, máglyán égetik el, mint egy boszorkányt. Május 4-én sikerült egy angol bástyát elfoglalnia a csapataival, majd még kettőt, amelyek elfoglalásánál mindkétszer megsebesült. A legenda szerint a harcok során sosem ölt meg senkit, csak vezette embereit, miközben kezében tartott zászlaját, melyen Krisztus képe volt látható.
Május 8-án az angolok felhagytak az ostrommal, a francia seregen óriási lelkesedés lett úrrá. Június közepén újabb győzelmet arattak az angol csapatok felett, július 17-én Reimsben felszentelték VII. Károlyt, a szertartás alatt Jeanne, kezében fehér lobogójával végig ott állt mellette.
Sikereinek titkát nehéz megfogalmazni, nem valószínű, hogy katonai lángelme lett volna. Ugyanakkor nagyon sokan hittek benne, és remélték, hogy cselekedetei, csodatettei Istentől származnak. Reményt adott a franciáknak, hogy a rettegett angolok is legyőzhetőek. Az egyik nemes, aki részt vett a hadjárataiban, ezt írta: „Gyakorta megesett, amikor egymás között a hús bűneit emlegették, s oly módon beszéltek, amely felizgatja a vágyat, hogy amint meglátták őt jönni és feléjük közeledni, nem tudtak tovább beszélni, és gátat vetettek testi indulataiknak.”
1429 őszén sikertelenül ostromolta Párizst, ekkor harmadszor is megsebesült, egy számszeríjász eltalálta a combját.
Vitézségéért VII. Károlytól nemesi címet kapott, 1430 májusának végén Compiégne ostroma során az ostromló burgundiak egy kirohanása alkalmával elfogták. Az „orléans-i szűz” sorsa megpecsételődött. Mivel a francia király nem fizetett érte váltságdíjat, Jeanne 10 000 livre fejében Bedford hercegének kezébe került. Rouenba vitték, és egyházi bíróság elé állították.
A legfontosabb vádpont az volt ellene, hogy férfiruhát öltött.
Jelen írás keretét szétfeszítené az eljárás bemutatása, ezért csak röviden annyi, hogy 1431. május 30-án, máglyán megégették. Huszonöt évvel később VII. Károly semmisnek nyilvánította az ítéletet. Végül 1920-ban szentté avatták a római Szent Péter-katedrálisban.
Egy a burgundiak oldalán álló francia krónikás így írt a kivégzéséről:
A fenyegetés hatására kegyelemért kiáltott és szóban mindent visszavont. Ruháját levették, női öltözetet adtak reá, de mikor így látta magát, visszaesett tévedésébe, s újból kérte a férfiruháit. Ezután valamennyi bírája halálra ítélte. Hozzákötötték egy karóhoz a vérpadon, ahol a tűzre tették. Hamarosan vége lett és ruhája teljesen leégett. Azután elvonták róla a tüzet, hogy a népnek ne legyen semmi kétsége, és láthatták teljesen meztelenül a nő minden titkával. Mikor a látvány elég tartós volt, a hóhér újból tüzet tett szegény holttestére, ami hamar elszenesedett, csontjai és húsa hamuvá lett. Az emberek egy része azt mondta már ott is és másutt is, hogy mártír volt, aki feláldozta magát az igazi fejedelemért; mások viszont azt állították, hogy csak rosszat tett vele, amiért oly sokáig támogatta. Így beszélt a nép, de akár jól, akár rosszul cselekedett, ezen a napon elégettetett.”
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
