DK: egy hét Balaton elérhetetlen luxus a magyar családok százezreinek

A DK szerint megdöbbentő, hogy „a brutális infláció és az orbáni megszorítások miatt” mára egy hét balatoni nyaralás az elérhetetlen luxus kategóriájába került a magyar családok százezrei számára – jelentette ki a az ellenzéki párt parlamenti frakciójának vezetője vasárnap, online sajtótájékoztatóján.

A DK számításai szerint, csak a szállás és strandétkezés költségeivel számolva, egy négytagú család számára legkevesebb félmillió forintba kerül az egyhetes balatoni vakáció – közölte Kálmán Olga.

Ez megegyezik egy horvátországi vagy görögországi nyaralás költségével, ahol viszont azzal szembesülhetnek a magyarok, hogy a rekord gyenge forint miatt a pénzük sokkal kevesebbet ér, mint más európai családok pénze – tette hozzá.

Hírdetés

Az ellenzéki politikus szerint egyheti szállás egy háromcsillagos partközeli panzióban egy négytagú család számára minimum 300 ezer forint, az étkezés pedig csak strandételekkel számolva, fejenként napi 4000-5000 forint.

Egy vacsora négy ember számára 20-25 ezer forint, ha pedig egyéb programot is beiktat a család a nyaralásba, akkor az újra fejenként több ezer forinttal növeli a költségeket – sorolta a frakcióvezető.

Eközben azt láthatják, hogy „Orbánék ellopták, a saját oligarcháik játszóterévé tették a Balatont” – fogalmazott Kálmán Olga.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »