Čaputová: A politikának eszmék és vélemények versengésének kell lennie

Čaputová: A politikának eszmék és vélemények versengésének kell lennie

Az elmúlt években a társadalom helyzete olyan területre tolódott, mely veszélyessé vált, ezt pedig a Robert Fico kormányfő elleni merénylet is megerősítette – mondta Zuzana Čaputová leköszönő államfő vasárnap a RTVS adásában.

mondta az elnök, aki reméli, hogy a miniszterelnök elleni támadás segít a politikusok és a társadalom észhez térésében.

Az államfő arról is beszélt, hogy továbbra is érvényes, az ajánlat a koalíciós és ellenzéki pártok elnökeinek szervezendő kerekasztalra. Ugyanakkor tiszteletben tartja, hogy néhány politikai szereplőnek több időre van szüksége ahhoz, hogy egy asztalhoz tudjanak ülni a többiekkel.

„A cél a fontos. Ez pedig az, hogy tisztességes, érdemi, korrekt párbeszéd alakuljon ki, vagy folytatódjon. És kevésbé fontos, hogy teljesül-e a meghívásunk.”

mondta Čaputová.

Hírdetés

A leköszönő államfő szerint fontos, hogy Robert Fico miként áll hozzá a helyzethez, milyen hangnemet használ majd a politikában és a társadalom felé.

„Természetesen nagyon fontos, és ebben a helyzetben kulcsszereplő, tekintettel a körülményekre, amelyek lejátszódtak. De nem alakítsunk ki most valamilyen elvárásbeli nyomást rá. Hagyjunk neki időt arra, hogy felépüljön”

tette hozzá.

Čaputová reméli, hogy Szlovákia a társadalmi légkör és érzelmek lenyugtatása felé tart. Ez azonban szerinte nem jelenti azt, hogy a politikusokkal szembeni gyűlölködő támodások eltűnnek. Ugyanakkor azt kívánja, hogy ezek szoruljanak perifériára.

„Mert a gyűlöletbeszéd, a személyes támadások és az embertelenítés nem lehet a politikai munka része”

spravy.rtvs.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »