Čaputová: 2020 a hazugságok és az emberi butaság éve is volt

Čaputová: 2020 a hazugságok és az emberi butaság éve is volt

Zuzana Čaputová az újévi felszólalása elején leszögezte, beszédében sokkal inkább emberileg, mint politikai megközelítésből szeretne szólni. Állítása szerint az elmúlt év volt az eddigi legnehezebb, amelyikre emlékszik – utalva ezzel a koronavírus-járvány kitörése okozta nehézségekre.

Čaputová újévi beszédében köszönetet mondott a tudósoknak, egyúttal hangsúlyozta a koronavírus elleni védőoltás alkalmazásának szükségességét.

„Bízzunk a tudományos ismeretekben, a tudományos közösség globális erőfeszítéseiben a vakcina kifejlesztését illetően is. A kollektív immunitás kialakulása, és az, hogy mikor térhetünk vissza a megszokott életünkhöz, attól függ majd, hogy mennyi embert győznek majd az oltás melletti érvek” – hangsúlyozta az államfő.

Hírdetés

Čaputová az elmúlt év sikerei közé sorolja az igazságügy területén történt pozitív változásokat, valamint azt, hogy az éveken át figyelmen kívül hagyott, szőnyeg alá söpört tetteket is kivizsgálják. 

A hírt frissítjük!

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »