Büntetőeljárást indítottak Iránban egy hírhedt börtön fegyőrei ellen

Az iráni ügyészség rabok bántalmazásának gyanújával indított bűntetőeljárást a hírhedt teheráni Evin börtön hat fegyőre ellen – közölték kedden az iráni igazságügyi hatóságok.

A történtek hátterében az áll, hogy a magát Edalat-e Ali-nak (Ali Igazsága) nevező hackercsoport a közösségi médiában jelentetett meg egy felvételt, amelyet feltehetően az fővárosi Evin börtön térfigyelő kamerái rögzítettek. Látható rajta, amint a foglárok verik és a földön vonszolják a foglyokat. Egy másik jelenet azt mutatja, ahogy egy rab szétver egy fürdőszobai tükröt, hogy felvághassa ereit.

Zabihollah Hodeián ügyészségi szóvivő szerint a visszaélések kivizsgálásának három napja során több fegyőrt is őrizetbe vettek, megbüntettek, illetve kihallgattak az ügyben. Azt azonban nem részletezte, milyen büntetéseket szabtak ki a hatóságok.

Hírdetés

"A nyilvánosságra került felvételeken látható jelenetek törvénybe ütköző dolgokat mutatnak, amelyek semmiképpen sem igazolhatók" – hangsúlyozta Hodeián, hozzátéve, hogy a videó több különböző összevágott jelenetet tartalmaz az utóbbi évekből.

"Tekintettel az Evin börtönben készült képekre, vállalom a felelősséget az ilyen elfogadhatatlan magatartásért, és fogadom, hogy megpróbálom megakadályozni az ilyen kegyetlen események megismétlődését, komolyan fogok intézkedni a vétkesek ügyében" – mondta a felvételek nyilvánosságra kerülését követően Mohammad Mehdi Hajmohammadi, az iráni börtönhatóság vezetője Twitter-üzenetben, amelyet az iráni állami média is idézett.

Az Evin börtönben jobbára az állambiztonság megsértésével vádolt rabokat tartanak fogva. Az intézményt régóta bírálják nyugati jogvédő csoportok, az amerikai kormány pedig 2018-ban feketelistára tette az emberi jogok súlyos megsértése miatt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »