Büntetőeljárás indult a szerdai tüntetéseken megsérült rendőrök ügyében

Büntetőeljárás indult a szerdai tüntetéseken megsérült rendőrök ügyében

A rendőrség büntetőeljárást indított a szerdai, pozsonyi tüntetéseken sérülést szenvedő rendőrök ügyében. A hatósági személy elleni erőszakot elkövető ismeretlen tettest – ha sikerül bíróság elé állítani – háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A rendőrség hivatalos közlése szerint egy ismeretlen tettes a Szabadságtérhez közeli parkban a tömegből egy gömb alakú tárgyat hajított a rendőrök felé, a tárgyból égő kanóc lógott ki. A tárgy végül felrobbant, és égési sérüléseket okozott az egyik rohamrendőrnél és egy pozsonyi városi rendőrnél. Az esetre szerdán este 18:30 körül került sor, röviddel a Kormányhivatal épülete előtt megmozdulás után. A rendőrök a helyszínen őrizetbe vettek egy 36 éves férfit, ám egyelőre nem tudni, hogy ez az ügy összefüggésben van-e a sérülést okozó incidenssel.

Hírdetés

Hamran István országos főkapitány csütörtökön köszönetet mondott a rendőrségnek a szerdai megmozdulások felügyeletéért és hogy beavatkozott azokban az esetekben, amikor “az elkerülhetetlen volt”. Kiemelte a konfliktusellenes egységek tagjainak munkáját, egyúttal mielőbbi jobbulást kívánt a sérült rendőröknek.

A bársonyos forradalom évfordulóján több százan tüntettek Pozsonyban a kormány, a járványellenes intézkedések és az államfő ellen.

Körkép.sk, teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »