Amikor 1990-ben Szófiában bemutattak egy magyar filmet Recskről, a közönség nevetett. Alapvetően azért, mert a recski láger minden szempontból üdülőhelynek tűnt bolgár verziójához képest.
A bolgár “Recsk” a legnagyobb bolgár Duna-szigeten volt, azaz a bolgár-román határon, Belene kisváros mellett, innen a sziget közismert neve is: Belene, másik neve pedig Perszin.
A lágert 1945 elején nyitották meg, a kommunista kormány intézkedése nyomán. Magyarorszzággal ellentétben, Bulgáriában nem volt átmeneti időszak, azaz a kommunisték azonnal átvették a hatalmat már 1944 szeptemberében.
A cél alapvetően az volt, hogy a kevésbé fontos ellenséges elemeket itt helyezzék el:
- akiket nem végeztek ki háborús bűnösként, s hosszú börtönbüntetést se kaptak, de nem akartak összeengedni a normál börtönlakókkal,
- olyan személyeket, akik ellen bírósági ítélet se született, de a hatalom szükségesnek látta izolálásukat, viszont nem volt cél likvidálásuk se,
- olyanok, akiket nem lehetett háborús bűnösnek nyilvánítani, de veszélyesek voltak a hatalom számára.
Utóbbira jó példa Konsztantin Muraviev miniszterelnök, aki 1944 szeptemberében pár napig vezette a bolgár kormányt. Szeptember 2-án bukott meg az utolsó német-szövetséges kormány, ekkor került az élre Muraviev, s őt döntötte meg 9-én a kommunista puccs.
Muravievet nem lehetett háborús bűnösnek nyilvánítani, hiszen ő szakított hivatalosan a németekkel, azaz “antifasisztának” minősült, viszont antikommunistaként nemkívánatos elem volt, így el lett helyezve Belenében. Miközben az összes élő korábbi kormányfőt mind kivégezték. Összesen 2700 embert végeztek ki bírósági ítélet után, s még ismeretlen számút csak úgy (becsült számuk 25 ezer).
A foglyok munkát végeztek itt, a láger javító-nevelő telepnek számított. A fő tevékenység a zöldségtermesztés és a disznóhízlalás volt. A csúcson 3 ezer fogoly volt.
1953-ban, Sztálin halála után a tábort megszüntették, azaz pont ahogy Recsk esetében. A nagy eltérés: 1956-ban a belenei tábor vissza lett állítva. S a fő ok Magyarország volt, az 56-os forradalomra hivatkozva lett újraindítva, lásd “az ellenforradalmi elemek ismét aktivizálódtak a szocialista tömbben”.
1959-ben ismét bezárják a lágert, az “ellenforradalmi veszély” elmúlása miatt.
1972-1984 között ismét működik a láger. Ezúttal csak muszlimokat helyeztek itt el, olyanokat, akik tiltakoztak az “újjászületési folyamat” ellen.
Az “újjászületési folyamat” 1972-1989 között zajlott. Jelentése: a bulgáriai törökök és a bolgár muszlimok “visszatérítése” a bolgár néphez. Alapja az az áltudományos tanítás volt, hogy Bulgáriában egyáltalán nincsenek törökök, minden török valójában eredeti bolgár identitását elfelejtett bolgár. Így a megoldás: ezek az emberek most rádöbbennek valódi nemzeti identitásukra, elhagyják “elavult” muszlim szokásaikat, s “rendes” nevet vesznek fel.
1972-1984 között ment a bolgár muszlimok “újjászületése”. Mindenki köteles volt bolgár nevet felvenni. Aki nem jelent meg önként a hatóságnál, annak a hatóság talált ki új nevet. Aki nem volt hajlandó átvenni új okmányait, az ellen szoft erőszakot alkalmaztak, pl. gyakori módszer volt: a boltokban csak személyi igazolvány bemutatása ellenében lehetett vásárolni, ugyanígy orvosi szolgáltatáshoz is igazolvány kellett, munkahelyen be kellett mutatni igazolványt, így aki nem vette át új igazolványát, az gyakorlatilag nem tudott élni. Aki pedig ezt is vállalta, azt letartóztatták. Ezekből a hangadókat vitték a belenei táborba.
1984-1989 között mindenki mást is “újjászülettek”. A kisebbségek közül csak az örmények és zsidók kaptak felmentést, ők “baráti” kisebbségnek számítottak, így nem kellett nevet változtatniuk. 1984-1989 között tehát a muszlim cigányok és a törökök átnevezése zajlott, de itt már nem játszott szerepet a belenei tábor.
A láger teljes működése alatt összesen 20 ezer ember volt fogoly, a meghaltak száma 150. Nem volt haláltábor, azaz közvetlenül senkit se öltek meg, a 150 meghalt halálának oka a feszített munka és a nem elegendő élelmezés.
A kommunista rendszer bukása után a belenei tábor nagyobb részéből természetvédelmi terület lett, egy kisebb részén pedig börtön. Ez a börtön ma is működik, kettes kategóriája börtön – azaz a magyar kategorizáció – fegyház, börtön, fogház – szerint a közepes fokozat.
Személyes elem: az 50-es évek végén rab volt Belenében a múzsám egyik nagyapja is. Mint kisebb fokú háborús bűnös, mert 1940-1943 között dohányipari tágyalásokra járt Berlinbe, azaz “segítette” a náci Németországot.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
