Július folyamán egy kiránduláshirdetésre lettem figyelmes, és mivel régóta készültem török földre, néhány emlékhely meglátogatására, jelentkeztem. Indulás előtt néhány személy visszalépett, így három hölgyből álló csapatunk Melkuhn Andrea vezetésével vágott neki – korunkat meghazudtoló lelkesedéssel – a hosszú útnak augusztus elején. Vonattal, busszal, taxival és az apostolok lován utaztunk, visszatekintve úgy érzem, hogy az élmény megérte a sok-sok fáradtságot.
Egy török vasúti szerelvényre ültünk fel Bukarestben, ablakaiban a nap és a hold díszelgett, olyan szakrális jelképek, amelyeket a székelyek is magukénak vallanak. Hosszú volt a bolgár alföldön vezető szakasz, és késett is a vonat valami húsz percet, de amikor Stara Zagova állomásán leszálltunk, a Plovdivba tartó busz ott volt: megvárt minket, és a sofőr azonnal átvette nagy csomagjainkat. Mint később is tapasztaltuk, nagyon előzékenyen, elegánsan viszonyulnak az utasokhoz, vigyáznak arra, hogy Plovdiv hírnevén csorba ne essen. 2019-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt, egy napig maradtunk ott, de sok mindent láttunk, múzeumot, a régi római amfiteátrum eddig feltárt részét, ókeresztény templomot; sétáltunk keskeny utcáin – felmentünk a legmagasabb pontjára is, ahonnan megcsodálhattuk a már hat dombon elterülő települést, és még vásárolgatásra is jutott idő. Szállásunk is ókori épület volt, csodálatos natúr berendezéssel, nemhiába negyedik a világranglistán. Éjféltájban busszal indultunk tovább Isztambulba, ahova reggel érkeztünk meg.A két földrészen fekvő világváros meghódítását – lepakolás és egy kis pihenő után – a Topkapi Múzeummal kezdtük, II. Mehmed szultán terjedelmes palotájával, ahol az egész napot eltöltöttük. A sok látnivaló közül kiemelném a régi magyar kardokat (XIII. századi adomány, három hatalmas darab úgymond Attila vezéré volt); megállapítottuk, hogy forgatóik kemény legények lehettek… Másnap a Boszporusz-szoros partjainál hajókáztunk, minden jelentősebb régi és új épületet ismertettek az utaskísérők (angolul, Andreánk pedig fordított), szemünk-lelkünk itta a természet szépségeit; később libegővel szálltunk alá a magas dombos városrészről.
Másnap megnéztük a Hagia Sophia templomot, és reméltük, hogy Szent László királyunk Piroska lányának portréját is megtekinthetjük, de az épületrész épp restaurálás alatt állt; a belső udvarról azonban csodálatos kilátás nyílt a Márvány-tengerre.
Következő utunk Bursa ősi városába vezetett, amely UNESCO-világörökség. A II. Mehmed szultán palotája előtti épület tetején egy gólyapár és egy kerengő dervis volt, talán annak jeléül, hogy az élet folytonos és örökösen forog… Az ebéd amúgy feleannyiba került, mint Isztambulban.
Tekirdag városát tájainkon Rodostóként ismerik jobban. Ott élt a száműzött II. Rákóczi Ferenc fejedelem, lakhelye ma múzeum, ahol mi is elhelyeztük fekete-piros és kék-arany jelképeinket a zászlórengetegben. Az épület egyébként zárva volt, mert a szolgálatban levő Ali úr balesetezett, ám mivel Andrea előre megbeszélte az érkezésünket, elküldte egy unokatestvérét maga helyett. Lementünk mi is a Márvány-tenger partjára, ahol a zágoni Mikes Kelemen annyit sóvárgott haza Erdélybe, és tisztelettel adóztunk történelmünk e nagyjai előtt: életük, emlékezetük halhatatlan. Köszönet illeti a török szultánt és utódait is, akik olyan menedéket adtak a magyar szabadságért harcolóknak, amely ma is békés otthona az emlékezésnek.
Ezeken tűnődtem még a Rákóczi utcán is, és úgy elgondolkoztam, hogy csak később vettem észre azt a gépkocsit, amely mögöttem állt. A sofőr nem dudált és nem türelmetlenkedett, és másoknál is ezt tapasztaltam, ami nagyon meglepett. A nyugodtságuk mellett az ügyességük sem marad el, a szűk utcákból ugyanis sokszor nehéz kitérni a járművel, de megfigyeléseim szerint szépen kivárják egymást, volna mit tanulni tőlük.
A kedvességük is lehengerlő: a más városokba három-négy órát kellett utaznunk, és mindig adtak hűsítőt és kekszet az utasoknak. Alkudni az élelmiszerüzleteken és vendéglőkön kívül mindenhol lehetett, a taxira is, amely nagyon olcsó közlekedési eszköz Bulgáriában és Törökországban is, a hazai árak nagyjából egynegyedéért szállítottak, elég sűrűn éltünk is a lehetőséggel.
A belföldi menetrend elérhető a világhálón, de elég gyakran változik, az a biztos, amit helyben tud meg az ember. Ezen az úton ízelítőt kaptunk Kelet sokszínűségéből – a politikának ugyan ott is meghatározó szerepe van, de sokat lehet tanulni a délebbi népektől is. Békességet és segítőkészséget tapasztaltam az általunk bejárt helyeken, és ez nagyon jó érzés, megerősít abban a hitemben, amit Anne Frank így fogalmazott meg: „valójában az emberek mindig jók”.
Veres Ibolya, Uzon
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
