Még hogy a történelem nem ismétli önmagát! Szlovákia kurta történelmében annyi mindent láttunk már, többször is. Az alpári stílusban folytatott adok-kapok nem új a politikai arénában, azt is megszoktuk, hogy errefelé izomból politizálnak, a helycserés változat is kipróbálva, könnyes búcsú is volt már, és azon sem lepődünk meg, ha a politikus önmaga hatása alá kerül. Lehet ezen szórakozni, meg bosszankodni is.
Ami mégis meglepő volt az elmúlt hetekben a kormányválságnak csúfolt túltolt szappanoperában, hogy milyen turbófokozaton ontotta az ostobaságot Igor Matovič és Richard Sulík. Mert a politikai folklór sok mindent elbír, de hogy az elvtelen egóháborújukat akkor vívják, amikor az ország gazdasága megroggyant, az emberek naponta százával halnak, és a létbizonytalanság százezrek mindennapjait határolja be, már olyan alagsori szint, amiben nincsenek vesztesek és nyertesek, csak rosszak és rosszabbak.
Éppen ezért nincs is értelme győztest hirdetni az esztelen harcban, hiszen mindenki a rosszabb arcát mutatta, beleértve az államfőt, Zuzana Čaputovát is, akinek minden megszólalása azt sugallta, szívesen végignézné, ha a konzervatív oldal, élén Matovičcsal, elvérezne. Mert a napnál világosabb, hogy nemcsak Matovič és Sulík párviadaláról volt szó, a vitában vastagon benne volt a konzervatív és liberális szembenállás. Habár egyik sem tudta a másikat kiütni, azon túl, hogy mindkettő túlélő lett, mást nem tudnak felmutatni.
Sulík átmentette magát és a minisztereit (a kínosan inkompetens Branislav Gröhlinget és a brüsszel–washingtoni tengely csatlósát, Ivan Korčokot, akik szánalmasat alakítottak, ahogy előbb lemondtak, majd két nap után visszaültek a miniszteri limuzinba), de már nem tudja magáról lemosni, hogy képtelen az együttműködésre, és ismét majdnem bedöntött egy kormányt. Matovič is nagy túlélő, reménytelen helyzetből is képes fordítani. Aránylag kényelmes megoldást sakkozott ki magának, amikor bársonyszéket cserélt pénzügyminiszterével, Eduard Hegerrel. Ám ez csak a látszat. Matovič óriásit bukott. Egy évvel ezelőtt, a választáson 25 százalékon szárnyalt, s mára választóinak a fele már elpártolt az OĽaNO-tól, ő maga pedig 80 százalékot veszített a népszerűségéből. Keményen megdolgozott ezért az eredményért, hiszen minden lépése azt bizonyította, alkalmatlan a kormányfői, illetve vezetői posztra, ahol felelősségteljes, átgondolt, higgadt döntéseket kell hozni.
Az elmúlt hetek tanulsága azonban túlmutat Igor Matovič személyén. A konzervatív oldal kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy gyenge a kormányzásra. Nincs olyan markáns, vállalható vezéregyénisége, aki mögé fel lehetne sorakozni, aki erővé tudná formálni a jobboldalt, aki képes lenne alternatívát mutatni a mostani balliberális túlsúllyal szemben.
Nehéz elképzelni, hogy a politikai karizma híján lévő, habitusában is tartózkodó Eduard Heger lenne a megváltó, még ha visszafogottsága szimpatikus is. Az első megszólalásai alapján nem sok esély van arra, hogy kilépjen Matovič árnyékából, s egyelőre azt sem látni, képes lesz-e a Matovič–Sulík-párviadalt kezelni, mert ők ketten eztán sem hagyják a fogason az egójukat, a konfliktusaik folytatása borítékolható. De láttunk már bábot életre kelni, elég a Fico–Pellegrini párosra gondolni. Pellegrini hamar megunta, hogy neki csak árnyék jutott. Ha Heger komolyan gondolta, hogy más időszak következik, és stabillá tudja tenni a kormányt, akkor le kell válnia Matovičról, és el kell indulnia a saját útján. Ehhez azonban meg kell találnia a szövetségeseket. Támogatói háttér nélkül gyors bukta lenne a sorsa, és kivédhetetlen az előrehozott választás.
Az új felállás a magyar közösség számára is új lehetőséget teremthet, s a Szövetségbe tömörülő magyar pártok azonnal reagáltak is a helyzetre, asztalra tették 15 pontos követelésüket. Ebben olyan kulcsfontosságú kérdések szerepelnek, mint a gazdaságfejlesztés, a nyelvi jogok, a kultúratámogatás, a Csemadok helyzete, vagy az újfent ellenünkben módosuló állampolgársági törvény.
Az elmúlt egy év nem hozott jót, Matovič csak ígért, de egy-két üres gesztuson kívül nem tett semmit. Ugyan illúzióink most sincsenek, az új helyzetben a magyar érdekképviseletnek mégis mindent meg kell tennie, hogy az új kormányfőt meggyőzze, egy félmilliós közösség jogos elvárásain nem lehet átlépni.
Igor Matovič távozásakor azt mondta: minden jó lesz, bízzatok Edóban! Hogy ez a mondat értelmet kaphat-e ránk, magyarokra vonatkozóan is, vagy folytatódik a többségi arroganciából fakadó érzéketlen politika, a következő hetek mutatják meg.
Megjelent a Magyar7 2021/14.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
