Gimnáziumi tanárom nagyon kedvelte Bessenyei Györgyöt (1746/47–1811), Mária Terézia 1760-ban alapított Magyar Testőrségének egyik nyalka tisztjét, ezért sok dolgot megtudhattunk róla, persze elsősorban irodalmi munkásságáról, az Ágis tragédiája című drámájáról és Voltaire szellemiségét idéző Tarimenes utazása című „kalandregényéről”.
A felvilágosodásnak nevezett filozófiai, kulturális és szellemi mozgalom egyik magyarországi szálláscsinálója volt, de kötve hiszem, hogy mostanában sokan olvasgatnák a műveit.
Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy egy róla szóló életrajzi regény, vagy még inkább egy játékfilm tömegekhez találna utat. Az irodalomórán ugyanis a magánéletéről vajmi keveset hallhattunk.
Kezdem azzal, hogy legalább 180 centiméter magas lehetett, ugyanis a Magyar Testőrségbe felvett tisztek esetében ez volt az alsó határ. Az már a kortársaitól tudható, hogy emellett egy vonzó és kellemesen társalgó férfi is volt, így nem meglepő, hogy miután beajánlották őt a testületbe (mert azért ehhez is kellett protekció), Mária Terézia megkedvelte és még akkor is szemmel tartotta, amikor nyolc év szolgálat után, 1773-ban gárdahadnagyi rangban kilépett a testőrségből.
Református lévén kilógott a bécsi társaságból, sőt valószínűleg afféle „titkos ügynökként” igyekezett közben járni a katolikus császári udvarnál egyháza érdekében.
Ezért a református szuperintendencia 2000 forint évdíjat is fizetett neki, ami kellemes megélhetést jelentett számára. 1775-ben azonban megvonta tőle ezt a juttatást, mondván, hogy nem jól végzi a dolgát ezen a téren, amiben talán volt is némi igazság, elvégre Mária Terézia megragadott minden alkalmat, hogy katolikus hitre térítse a más vallásúakat. Bessenyei amúgy is sokat tépelődött vallási kérdéseken, és miután pénz nélkül maradt, „a kegyes királynő fejedelmi, sőt női kegyeit is latba vetve, minden módon igyekezett a volt gárdista áttérésén”. Bessenyei első életrajzának szerzőjét, Laczka Jánost idéztem, akinek sajnos nem sikerült nyomdát találnia, így ez a szövege kéziratban maradt. Ő tudósít arról is, hogy Bessenyei
a bécsi S. Carolus Boromeus egyházában tette le régi hitét és tserélte föl a rómaival”.
A királynő nyilván erre várt, hiszen hamarosan az udvari könyvtár második őrévé nevezte ki és az áttérést 2000 forint évjáradékkal is jutalmazta. Mindez 1779-ben történt, de egy évvel később, 1780. november 29-én Mária Terézia elhunyt, utóda, II. József, aki egyházi ügyekben amúgy is sajátos elveket vallott, megvonta ezt a kegydíjat. Ez anyagi szempontból nagy csapás volt Bessenyeire, így arra kényszerült, hogy visszaköltözzön Magyarországra, Bercelben élő idős anyjához.
A nyolcvanas éveiben járó matróna megszervezte, hogy Vay Dániel császári és királyi kamarás közbenjárjon fia érdekében a kalapos királynál, de az uralkodó azzal utasította el, hogy Bessenyei nem érdemli meg, mondván „aki rossz volt kálvinistának, az katolikusnak is rossz…”
Édesanyja halála után egyedül éldegélt, idejét jórészt az irodalomnak szentelte. De idővel szüksége lett valakire, aki gondját viseli. Legidősebb testvérének Anna lánya, aki nem ment férjhez, oda költözött hozzá, és nemcsak törődött vele, hanem gyakran elbeszélgettek az irodalomról is. Bessenyei Anna később, 1815-ben Sárospatakon egy füzetben megjelentette a saját költeményeit.
Amikor Bessenyei György közeledni érezte a halálát, unokahúgának meghagyta, hogy egyszerűen, minden felhajtás nélkül temessék el.
Mivel katolikus hitre tért, reformátusként, a helvéciai hitvallás szerint nem helyezhették sírba, atyjafiai úgy döntöttek, hogy egyházi szertartás nélkül, kertjének egyik almafája alá temetik.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/20. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
