Ferenc pápa a humoristáknak: A nevetés áttöri a társadalmi korlátokat és kapcsolatot épít

Ferenc pápa a humoristáknak: A nevetés áttöri a társadalmi korlátokat és kapcsolatot épít

Ferenc pápa június 13-án, pénteken reggel találkozott az Apostoli Palota Kelemen-termében a humor világának 107 képviselőjével, hogy megerősítse őket küldetésükben. A humoristák és más rokon szakmákban dolgozók, például karikaturisták és szövegírók, akik között jó pár világszerte ismert is volt, 15 országból érkeztek.

A legnépesebb csoportot 65 fővel érthető módon a házigazda olaszok adták, de az Egyesült Államokból is érkezett pontosan egy tucatnyi művész. Az USA-ból Jimmy Fallon, Stephen Colbert, Conan O’Brian, Chris Rock és Whoopi Goldberg is jelen volt az audiencián. A találkozót a Kultúra és a Nevelés Dikasztériuma, valamint a Kommunikációs Titkárság közösen szervezte.

Ferenc pápa beszéde kezdetén örömmel üdvözölte a humoristákat és a hasonló területen dolgozó művészeket, valamint a Kultúra és a Nevelés Dikasztériuma munkatársait, akik előkészítették a találkozót. A dikasztérium prefektusa elmesélte neki, hogy az olaszok közt az a mondás járja, hogy „a mosoly jót tesz a vérnek” – legalábbis így mondják. Most ezért beszéd helyett ezt teszem – szólt és nevetett a pápa. Máris mosolygunk, köszönöm az üzeneteteket!

Tisztelettel tekintek rátok, művészek, akik a komédia, a humor és az irónia nyelvén fejezitek ki magatokat. Mennyi bölcsesség is van ebben! A televízióban, a moziban, a színházban, a nyomtatott sajtóban a dalokkal, a közösségi médiában dolgozó szakemberek között ti vagytok a legkedveltebbek, a legkeresettebbek, akiket a legjobban megtapsolnak. Bizonyára, mert derék emberek vagytok, de van egy másik ok is, mégpedig az, hogy őrzitek és ápoljátok magatokban az emberek megnevettetésének az ajándékát.

A sok borús hír közepette, belemerülve számos társadalmi és személyes szükséghelyzetbe, a humor emberének van ereje ahhoz, hogy derűt és mosolyt fakasszon. Ti azon kevesek közé tartoztok, akik képesek nagyon különféle nemzedékekhez és kulturális háttérhez tartozó emberekkel beszélni.

Könnyebb együtt nevetni, mint egyedül, az öröm megnyit a megosztásra, minthogy legjobb gyógyszere az önzésnek és az individualizmusnak. A nevetés segít áttörni a társadalmi korlátokat és kapcsolatokat teremteni az emberek között. Lehetővé teszi érzelmek és gondolatok kifejezését, elősegítve a közös kultúra felépítését és a szabadság tereinek kialakítását. Emlékeztet minket, hogy a homo sapiens egyben homo ludens is; hogy a játékos szórakozás és a nevetés központi szerepet tölt be az emberi életben, önkifejezésben, tanulásban, hogy értelmet adjon a helyzeteknek.

A humorista talentuma ajándék, értékes ajándék – állapította meg a pápa. A mosollyal együtt békét áraszt a szívekben, az emberek között, segít leküzdeni a nehézségeket és elviselni a napi stresszt. Segít, hogy megkönnyebbülést találjunk az iróniában, és humorral vegyük az életet.

– vallotta személyesen a pápa és humorosan házi feladatként adta a művészeknek, hogy a Laudate Iubilate apostoli buzdítása 101. pontjában olvassák át és tanulják meg ezt az imát.

Hírdetés

A humoristák azonban képes még egy másik csodára is, mert a problémákkal teli világban meg tudják nevettetni az embereket. Elítélik a hatalom túlkapásait, hangot adnak elfeledett helyzeteknek, feltárják a visszaéléseket, de anélkül, hogy riadalmat, rémületet, szorongást vagy félelmet gerjesztenének. Sokszor ezt egy történet elmesélésével teszik, saját eredeti nézőpontjuk alapján.

A Biblia humorának a világából a pápa a Példabeszédek könyvét említette, amikor az isteni bölcsesség mondja: „Ott voltam mellette, mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe előtt. Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.” (Péld 8,30–31).

– tette hozzá tréfásan a pápa.

A művészek képesek humorosan gondolkodni és beszélni különböző formákban, mert a humor, a tréfa nyelve alkalmas az emberi természet megértésére és „megérzésére”. A humor nem sért, nem aláz meg, míg a tömegkommunikáció gyakran teremt ellentéteket. Ti tudjátok, hogyan rakjatok össze különböző, sőt néha ellentétes valóságokat. Sokat kell tanulnunk tőletek! A humor adta nevetés nem más „ellen” szól, hanem mindig befogadó, kezdeményező, nyitottságot, szimpátiát és empátiát ébreszt.
Másik példaként a pápa Ábrahám és Sára történetét említette, amikor gyermektelen öregségükben Isten a hozzájuk küldött vendégeken keresztül gyermeket ígér nekik. A sátor vászna mögött hallgatózó Sára mindezt kineveti. Az írás maga így meséli el Sára szavát: „Isten örömteli nevetést szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül.” (Ter 21,6). Születő fiát, Izsákot is így nevezik: „Isten az, aki nevet”.

– kérdezte a pápa. Persze ez nem istenkáromlás, nevethetünk, mint ahogy játszunk és viccelődünk azokkal, akiket szeretünk. A zsidó bölcsesség és irodalmi hagyomány mester ebben!

 

Végül azt kérte tőlük, hogy folytassák az emberek megvidámítását, különösen a reménnyel küszködőket, majd áldását adta rájuk: Segítsetek minket, hogy mosolyogva lássuk a valóságot annak ellentmondásaival együtt, és hogy álmodjunk egy jobb világról!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »