Bemutatkozik Bali Henrietta, a Barsi Múzeum új igazgatója

Bemutatkozik Bali Henrietta, a Barsi Múzeum új igazgatója

December elejétől az ipolynyéki születésű Bali Henrietta vezeti a lévai Barsi Múzeumot. A magyar nemzetiségű régész alaposan átgondolt koncepcióval, számos tervvel érkezett a lévai várromot is magában foglaló intézménybe.

Bali Henrietta Ipolynyéken született, ott élte le gyermekkorát. A losonci egészségügyi szakközépiskolában érettségizett, majd a pozsonyi Komenský Egyetemen szerzett régész szakon diplomát. Családjával már huzamosabb ideje Léván lakik.

„Az egyetemi éveim alatt számos régészeti terepen megfordultam. Többek között az ország déli részén is részt vettem ásatásokon” – kezdte a beszélgetést Bali Henrietta. Ezek között szerepelt a Zólyom melletti Pusztavár feltérképezése, valamint a garamszőllősi ásatás is.

A doktori képzés során magyarországi ösztöndíjasként a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében kutakodott. A diplomamunkája és a disszertációja is az Ipoly mente kora bronzkorával foglalkozott.

A Barsi Múzeummal már több évtizede van kapcsolata. Ez főleg a korábbi igazgatóhelyettesnek, a mára már nyugállományba vonult Novák Mezőlaky Margarétának köszönhető. Bali Henrietta segédkezett a múzeum állandó régészeti kiállításának a megszervezésében, az elmúlt húsz évben pedig számos időszaki tárlat kivitelezésében is részt vett.

Szakmai pályája során a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai székhelyű Régészeti Intézetének szakmai munkatársa is volt. Fő feladatként a leletmentést valamint a nagy beruházás előtti előzetes ásatások levezetését kapta. Az elmúlt években egy magáncég régészeként főleg a Nagyszombati megyében illetve a Komáromi járásban végzett ásatásokat.

Mint már korábban beszámoltunk róla, a Nyitra Megyei Önkormányzat az előző év végén visszahívta a fennhatósága alá tartozó intézmények vezetőit. A posztokra új pályázatot hirdettek. Így hívták vissza Ján Dano intézmény-vezetőt is. A tavasz folyamán kihirdetett pályázat győztese Roman Hradecký, a besztercebányai Közép-Szlovákiai Múzeum egykori igazgatója lett. Lévai munkaviszonya azonban nem tartott sokáig, így a nyár végén újra meghirdették az igazgatói posztot. Hat jelölt adta be pályázatát, mely közül a bíráló bizottság október elején Bali Henriettát választotta ki. A megyei önkormányzat október 19-ei ülésén egyhangúan szavazták meg a magyar szakember kinevezését. Az igazgatói széket december elsején foglalta el.

Hírdetés

„Részben a szakmabeli kollégák felkérésére is adtam be a pályázatomat a második fordulóban” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak az új igazgató.

„Az egyik célom a lévai várrom megmaradt épületrészeinek a stabilizálása, konzerválása, az ehhez szükséges ásatások elvégzése” – magyarázta. Az intézmény épületének felújítása szintén a prioritásai közé tartozik. Ehhez kutatják fel a pénzügyi forrásokat a lehetséges pénzügyi alapoknál.  Az intézmény szakmai tevékenységét szeretné bővíteni. Hiánypótló tanulmányok, szakmunkák, monográfiák kiadása szintén a tervei között szerepel. Itt jelezte, hogy a lévai várról még nem készült el egy összegző monográfia, ezen is változtatni szeretnének.

– emelte ki. Ennek érdekében néprajzi, régészeti tematikájú gyermekprogramokat szeretnének szervezni, akár nyári táborok, szakkörök formájában is.

Mindehhez egy megfelelő szakember alkalmazása is szükséges, hiszen jelenleg nincs múzeumpedagógusa a Barsi Múzeumnak. A szakmai állomány további bővítését is fontosnak tartja a minőségi tevékenység érdekében. Itt elsősorban a magyar, illetve magyarul is tudó szakemberekre gondol. Magyar nyelvű néprajzi szakember felvétele elengedhetetlen az intézményünkben –  fogalmazott.

„Az együttműködés érintené a leendő múzeumpedagógiai tevékenységünket, a turizmus fejlesztését, a szakmai tanácsadás biztosítását a helyi falumúzeumok, tájházak tekintetében”- szögezte le.

A szakmai fejlesztés részeként a járás területén az intézmény segítené a kerékpárutak, turistaútvonalak kialakítását, a látnivalók, helyi értékek felmutatásával.

A Barsi Múzeum számos intézménnyel ápol szoros kapcsolatot. A testvérintézmények közé tartozik a Tatabányai Múzeum is. „A kapcsolatok folytatódnak, rangos szakemberek, kollégák dolgoznak ott. Emellett a budapesti kapcsolataimat is szeretném hasznosítani a múzeum igazgatójaként” – reflektált.

A karácsony előtti utolsó napokban Ján Krtíkkel, Léva polgármesterével és Tolnai Csaba alpolgármesterrel találkozott. A bemutatkozó megbeszélésen az együttműködés mikéntje, a közös tervek kidolgozása került terítékre.

A koronavírus-járvány hátráltatja a tervezést is. A jövővel kapcsolatban az igazgatónő kifejtette: mindenképpen törekednek arra, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki az iskolákkal, erre fókuszáló programokat szeretnének majd megvalósítani. Az alapiskolák mellett az egyes szakközépiskolákkal való együttműködés kialakítása szintúgy a tervek között van.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »